Erősen hiányos kerettel fogadtuk a Haladás Sportkomplexumban a Dunaújváros gárdáját, ráadásul Sziffer András tanítványai közül többek lábában volt már egy mérkőzés a korosztályos bajnokságból. Fiatal csapatunk végül nagy küzdelemben maradt alul 3–1-re, egyetlen találatunkat Puhr Bálint szerezte.
Másodosztályban szereplő röplabdásaink a Röpisuli otthonában arattak az év első mérkőzésén 3:0-s győzelmet. Az első szettet tükörsimán nyerték lányaink, azonban a második és harmadik játszmában komoly harcra késztették a hazaiak csapatunkat.
Másodosztályú futsalcsapatunk 5–1-re maradt alul közvetlen riválisa, a Mad Dogs Futsal otthonában. Foghíjas keretünk az első félidőben még tartotta magát, azonban a második játékrész utolsó percében szereztük egyetlen gólunkat Fehér Dániel révén, míg ellenfelünk remekül sáfárkodott helyzeteivel.
Az NB II.-es bajnokság alapszakaszának 11. fordulójában a Tatabánya vendégeként 3:1-es vereséget szenvedett röplabdacsapatunk, azonban az év utolsó játéknapján 3:0-ra múlták felül a Viadukt SE-t. Lányaink kiváló teljesítményüknek köszönhetően a tabella második helyéről folytatják a küzdelmeket január végén.
Másodosztályú futsalosaink az idényben eddig hazai környezetben nem hibázó UTE vendégeként arattak 4–2-es diadalt, sikerüknek köszönhetően a tabella harmadik helyére ugrottak. Az első játékrészben élvonalbeli fiatal tehetségünk, Fehér Dániel, majd Puhr Bálint, valamint korosztályos válogatott saját nevelésű játékosunk, Kiss Patrik talált be. A pihenőt követően pedig Volner Bence góljával alakult ki a végeredmény.
Másodosztályú röplabdacsapatunk a második helyen fordult az alapszakasz féltávjánál, a 10. játéknapon a PTE-PEAC együttesét múlták felül 3:0-ra a Haladás Sportcsarnokban.
Utánpótláskorú futballistáink számára véget ért a szezon első fele, az esztendő utolsó mérkőzését U19-eseink játszották, a Magnetic Andráshida otthonában arattak 2–1-es győzelmet.
U17-es futballistáink első helyen zárták az őszi szezont bajnokságukban; mérlegük kilenc győzelem, egy döntetlen és két vereség féltávnál. U19-eseink és U14-eseink győzelemmel hagyták el a pályát az elmúlt játéknapon; U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es együtteseinknek ezúttal nem sikerült a pontszerzés.