Dobogós helyezés a korosztályos országos bajnokságon
Pécsi Szantiágó Leonárdó bronzérmet szerzett az U10-es korosztály ifjú versenyzői között, míg Dobai János az előkelő 5. helyen zárt az U11-esek mezőnyében a Haladás VSE képviseletében.
Egy bronzmedál mellett több értékes helyezést gyűjtöttek be a Haladás VSE atlétái a Váltófutó Országos Bajnokságon, ahol kifejezetten népes küldöttséggel vehetett részt egyesületünk.
Európa-bajnokságon szerepelt a Haladás súlyemelője
Boros Viktória tovább öregbítette a szombathelyi zöld-fehér egyesület hírnevét azzal, hogy a magyar válogatott tagjaként részt vehetett a Batumiban megrendezett felnőtt Eb-n, ahol a 18. helyen végzett súlycsoportjában.
Tájfutással indult a május a Haladásnál – közel 300 gyermek ismerkedett a sportággal
A Haladás VSE májusban is aktívan csatlakozott a Sportoló Nemzet programjaihoz, amelynek célja, hogy minél több gyermek és fiatal számára tegye elérhetővé a sportolás örömét, valamint új mozgásformák kipróbálására adjon lehetőséget. A programsorozat első állomásaként a tájfutás került a középpontba a Magyar Sport Napjához kapcsolódva. Ezt a programot az Magyar Tájékozódási Futó Szövetség és az Aktív Magyarország is támogatta.
A Haladás VSE remek ökölvívója a felnőtt magyar válogatott tagjaként egy brazíliai Világkupa versenyen szerepelhet, ahol összesen több mint 50 nemzet sportolója száll majd ringbe.
A Tatabányán megtartott diákolimpiai versenyre rekordszámú nevezés érkezett, így még inkább felértékelődött a zöld-fehér gyerekek, fiatalok remek szereplése.
Remekül szerepeltek egyesületünk súlyemelői a tatabányai Masters Országos Bajnokságon, valamint a zalaegerszegi Területi Minősítő Versenyen is. Az össztermés 16 arany-, valamint 1 ezüstérem lett.
Szabados Ármin elégedetlen lenne, ha idén nem dobna nagyobbat
Óriási egyéni és U23-as új magyar csúccsal nyerte meg a VEDAC szezonnyitó versenyét a Haladás VSE kitűnő kalapácsvetője, aki 80,95 méterre hajította a szert.
Újabb sikeres versenyen vannak túl a Haladás VSE birkózói, akik közül ezúttal Dercsár-Kovács Mátyás hozott haza egy aranyérmet a Cegléden megrendezett U17-es válogatóról, ahol Bokor Zsolt elnök is bíztatta a mieinket.