Másodosztályú futsalcsapatunk 3–2-re múlta felül a tabellaszomszéd, Tihany gárdáját a Haladás Sportcsarnokban. Szalmás Zoltán kétszer is betalált az első félidő végén, majd az összecsapás hajrájában is nagy erőket mozgósítva kerekedtünk riválisunk fölé, végül Vas Ádám utolsó perces gólja döntötte el javunkra a három pont sorsát.
Felnőtt labdarúgóink Németh Gábor és Tóth Márton első félidei találatával 2–0-ra múlták felül az újonc Szarvaskend együttesét. U19-es fiataljaink szintén 2–0-s győzelemmel szaporították pontjaik számát, ezzel pedig ismét a tabella első helyére ugrottak Márkus Gábor tanítványai.
NB II.-es röplabdás lányaink szezonbeli első hazai mérkőzésükön 3:1-es sikert arattak a jó erőkből álló tatabányai TRSE gárdája ellen. Csapatunk az első szettben sérülése miatt elveszítette Németh-Takács Bernadettet, hátrányba kerültek, azonban hatalmas küzdelemben végül felülmúlták riválisukat.
Másodosztályú futsalcsapatunk a Dunaújváros otthonából hozta el a bajnoki pontokat, 6–4-es győzelmet arattak riválisuk felett. Saját nevelésű fiataljaink kiváló teljesítményt nyújtottak, Kiss Patrik triplázott, valamint Knizs Olivér, Volner Bence és Puhr Bálint is pazar gólokkal vették ki részüket a diadalból.
Futballszakosztályunk minden korosztályos csapata pályára lépett az elmúlt héten. U14-eseink magabiztosan nyertek városi rangadót, U17-es és U16-os gárdánk nagy akarattal múlták felül a jó játékerőt képviselő riválisaikat, valamint U13-as együttesünk is az utolsó percig megküzdött sikeréért.
Felnőtt futballistáink továbbra sem engedtek ki pontot a kezükből, ezúttal a Répcelak elleni derbin arattak 3–0-s győzelmet. Szenczi Imre tanítványai megállíthatatlanul küzdöttek, végül a számtalan helyzet és győzni akarás kilenc perc alatt három találatot eredményezett. Tóth Bence révén szereztük meg a vezetést, majd Szenczi Bence volt eredményes, végül pedig Ferencz Zoltán góljával zárult az összecsapás.
Fiatal labdarúgóink az elmúlt fordulókban is kiválóan teljesítettek, minden csapatunk ponttal, pontokkal gyarapodott. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.