Hat találatot hozó mérkőzésen a mieink 4–2-re nyertek a Koroncó KSSZE otthonában, így a Haladás VSE a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában is pályára léphet majd.
A MOL Magyar Kupa első fordulójában a Koroncó együttese az Üstökös FC Bácsa otthonában nyert 4–0-ra, míg Szenczi Imre legénysége a Nyergesújfalu SE vendégeként győzött hosszabbítást követően 3–0-ra.
A kupasorozat 2. körében lejátszott meccs első negyedórájában a házigazda Győr-Moson-Sopron vármegyei gárda volt picit aktívabb, ám a 18. percben Likerecz Botond kapufája után Fehér Dániel már a hálójukba talált (0–1). Igaz, a labda Görcs Máriót is érintette, így hivatalosan öngól volt. Aztán a 31. minutumban Tóth Márton duplázta meg a Hali-előnyét, ám a félidő utolsó pillanataiban büntetőhöz jutottak koroncóiak, amit Nagy Patrik hagyott ki, így a szünetben 2–0-ra mentek a mieink.
A második játékrész elején viszont már nem hibáztak a vendéglátók és Vörös Torma Martin góljával feljöttek 2–1-re. A folytatásban is ők maradtak támadásban és Horváth Alexnek kellett több nagy védést bemutatnia ahhoz, hogy ne tudjanak egyenlíteni. A 75. percben viszont Ferencz Zoltán lépett ki a védők közül és találatával visszaállította a kétgólos különbséget (1–3). Sokáig azonban nem örülhettünk, ugyanis szinte postafordultával jött a válasz: Veller Patrik bólintott a hálónkba (2–3). A végjátékban aztán adódtak helyzetek mindkét csapat előtt. Jancsó András például több remek cselt követően találta magát egyedül a kapussal szemben, ám nem tudott pontot tenni a történet végére. Egy hazai kapufa után aztán Szenczi Bence állította be a 4–2-es végeredményt.
Szenczi Imre: A mérkőzésre kitűzött terveinket sikerült megvalósítani. A rendes játékidőben kivívtuk a továbbjutást, és mindenkinek sikerült a tervezett terhelést megadnunk. Talán Fehér Dani volt kivétel, mert neki több lett, mint amennyit szerettem volna. Voltak feleslegesen elrohant időszakaink, és be nem tartott egyéni és csapatrész feladatkörök. De voltak jó periódusaink is a mérkőzésen, amit szeretnék hosszabb időszakokban is látni a csapattól. Rúgtunk négy gólt 90 perc alatt és győztünk. Ez nagyon kellett már a gyerekek önbizalmának és a csapat egységének is.
MOL Magyar Kupa 2. forduló
Koroncó KSSZE – Haladás VSE 2–4 (0–2)
Haladás VSE: Horváth A. – Czuczi P. (Horváth M. 46'), Varga Cs., Vígh P., Tarján P. – Horváth A., Szakály A. (Jancsó A. 46') Tóth M. (46') - Likerecz B., Fehér D. (Szenczi B. 78') Fábián B. (Hende M. 62')
Edző: Szenczi Imre
Gólszerzők: Vörös T. (48'), Veller P. (76'), ill. Görcs M. (öngól 17’), Tóth M. (30'), Ferencz Z. (73'), Szenczi B. (90')