Az elmúlt játéknapon pályára lépő hét utánpótlás-labdarúgócsapatunk közül öt nyert: U19-es, U17-es, U16-os, U14-es és U13-as együttesünk is begyűjtötte a három pontot. U15-öseink egalizáltak, míg U12-es fiataljainkat felülmúlta ellenfele.

Harmadosztályú labdarúgócsapatunk 5–0-ra maradt alul hazai környezetben a Puskás Akadémia FC II. együttesével szemben.

Harmadosztályú labdarúgóink hazai környezetben szenvedtek 6–4-es vereséget a Budaörs együttesétől. Egyenlő állással ért véget az első játékrész, amelyben Szenczi Bence duplája ellenében két vendégtalálat született; majd a második félidőben három minutum alatt három gólt kaptunk. A párharc hajrájában Szabó Martin kétszer volt eredményes, mindeközben azonban a Budaörs még egy ízben bevette kapunkat, ezzel pedig három ponttal távoztak Szombathelyről.

Utánpótlás-labdarúgócsapataink közül U14-es, U13-as és U12-es megnyerte soros bajnoki mérkőzését, míg U16-osaink döntetlent játszottak. U19-es és U15-ös fiataljainknak ezúttal nem sikerült pontot szerezniük.

Nyolc mérkőzést játszottak fiatal labdarúgóink az elmúlt bő egy hét alatt. Négy korosztályunk – U16, U15, U14, U13 – is győzelemnek örülhetett a lefújás pillanatában, három csapatunkat felülmúlta aktuális riválisa, míg U19-eseink egalizáltak.

Balatonfüreden szenvedett 1–0-s vereséget harmadosztályú labdarúgócsapatunk. Egy büntetőt hárított kapusunk, azonban a következőt már nem tudta kivédeni, végül ezzel a találattal gyűjtötték be a három pontot a hazaiak.

Harmadosztályú futballcsapatunk 2–1-es sikert aratott a ZTE FC II. vendégeként. Szabó Martin a 16. percben megszerezte a vezetést számunkra, öt minutummal később pedig Pap Márton találatával már kétgólos előnyben voltunk. A házigazdák a második félidő elején értékesítettek egy büntetőt, amely egyben a végeredményt is jelentette.

Ifjú futballistáink közül U17-es, U16-os, U14-es és U12-es legénységünk is győzelemmel hagyta el a pályát soros mérkőzésén. U19-es, U15-ös és U13-as csapataink pedig nagy küzdelemben maradtak alul aktuális riválisukkal szemben.

Utánpótláskorú labdarúgóink közül U17-es, U16-os és U15-ös csapatunk is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot. U19-esesink és U14-eseink idegenben szenvedtek vereséget, valamint hazai környezetben U12-eseinket is felülmúlta riválisa.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Újpest FC
6. Magyar Futsal Akadémia
7. DEAC
8. MVFC Berettyóújfalu
9. TFSE-Tent Budapest
10. Á Studió Nyíregyháza
11. Vehir.hu Futsal Veszprém
12. Rubeola FC
Go to top