Futsal

Másodosztályú futsalcsapatunk az ELTE-BEAC otthonában győzött 6–4-re. Részünkről Vatamaniuc-Bartha Dávid és Knizs Olivér duplázott, valamint Fehér Dániel és Vidák Balázs csapatkapitány volt sikeres a találkozón.

Az év utolsó összetartására nyolc játékosunk kapott meghívót, azonban Szalmás Zoltán kisebb sérülése miatt nem tarthatott a válogatottal. A férfi A és az U21-es nemzeti futsalcsapat Telkiben készül és Budaörsön játszik nemzetközi felkészülési mérkőzéseket, melyekre a belépés ingyenes!

Utánpótlás-futsalcsapataink közül a legnagyobbak a Kincsem Lovaspark Futsalt fogadták a Haladás Sportcsarnokban. U19-eseink 8–4-re legyőzték a tápiószentmártoniakat, míg U17-eseinket 9–1-re felülmúlta korosztályos riválisuk. U13-as „A” gárdánk három sikerrel és csupán egy fiaskóval tudta le a 2. fordulót és ezzel az első helyen jutott be a rájátszásba.

Címvédő futsalcsapatunk 3–2-es diadallal és a tabella élén zárta le a naptári évet a Kecskemét otthonában. Az első játékrészben Dróth Zoltán és Hajmási Milán találatával kétgólos előnyre tettünk szert, melyet Rutai Balázs növelt tovább nem sokkal a fordulás után. A hajrában a hazaiak ugyan szorossá tudták tenni a mérkőzést, ám így is három ponttal utazhattunk haza a hírös városból.

Utánpótlás-futsalcsapataink közül U19-eseink és U17-eseink két nap alatt két-két mérkőzést játszott az ország túlsó felében. A mérleg egy győzelem és három vereség. U15-öseink hazai környezetben léptek pályára: az „A” 1–0-ra legyőzte a Söpte SE együttesét, a „B” viszont 3–1-re kikapott a Táplán KSK legénységétől.

Másodosztályú futsalosaink 7–2-es hazai sikerrel gyűjtötték be a három pontot a WPC MEISTER-ÉRD-SZISE ellen. Fehér Dániel épphogy leszállt a buszról, amely a lisszaboni utazásról hazahozta, majd négyszer volt eredményes a találkozón. Sipos Gergő duplával járult hozzá a győzelemhez, valamint Volner Bence is feliratkozott a gólszerzők közé.

Élvonalbeli futsalcsapatunk 3–2-es vereséget szenvedett a szerb Loznica-Grad 2018 együttesétől a Bajnokok Ligája elitkörének harmadik, egyben utolsó mérkőzésén. Az első félidőben háromgólos hátrányba kerültünk, Dróth Zoltán szüneti előtti utolsó perces találatával azonban kettőre zárkóztunk. A fordulást követően minden energiánkat mozgósítva rohamoztunk, majd Luiggi Longo volt eredményes a játékrész derekán. A hajrában is mindent megtettünk a pontszerzésért, azonban a lefújás pillanatáig már nem tudtunk eredményesek lenni.

Élvonalbeli futsalcsapatunk 7–2-es vereséget szenvedett a házigazda Sporting CP ellen a Bajnokok Ligája elitkörének második fordulójában. A hazaiaknál Alex Merlim csapatkapitány mindkét kapuba betalált: egy alkalommal öngólt szerzett, valamint háromszor a mi hálónkba rúgott sikeresen. Továbbá Neves kétszer, míg Zicky Té és Taynan egyszer-egyszer volt eredményes. Részünkről Vas Ádám iratkozott fel a góllövők közé.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 5–2-es vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája elitkörének nyitányán a Sporting Anderlechttel szemben. A mieink számára álomszerűen kezdődött a mérkőzés, egy öngóllal és Henrique Diniz káprázatos találatával 2–0-ra vezettünk a 14. percben, azonban a szünetig egygólos hátrányba kerültünk. Belga riválisunk magasabb sebességi fokozatba tudott kapcsolni, és a második játékrészben még kétszer betaláltak, ezzel végleg a maguk javára fordítva a párharcot.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top