Nemzetközi felkészülési mérkőzéseken kétszer is 5–2-es győzelmet aratott a közelgő bajnoki rajtra hangoló futsalcsapatunk a BL-résztvevő Record Bielsko Biala együttesével szemben.
Akárcsak az elmúlt években, idén is a lengyel bajnok Record Bielsko Biala csapatával készült az új szezonra bajnoki és kupacímvédő legénységünk. A remek kapcsolatot ápoló két együttes ezúttal a Haladás Sportkomplexumban mérkőzött meg kétszer egymással.
Az első, csütörtök esti meccs két villámgyors találattal kezdődött, melyeknek köszönhetően a 2. perc végén már 1–1 állt az eredményjelzőn. Cseppet sem mellékesen a mi találatunkat a kapitányunk, azaz Dróth Zoltán jegyezte.
A szünetig viszont már csak egy gól született, és mivel azt az egyik debütáló légiósunk, Petterson Medeiros szerezte, a félidőben mi vezettünk 2–1-re.
Térfélcsere után a másik brazil szerzeményünk, Diogo Schlemper is beköszönt, ezzel pedig már 3–1 volt a javunkra. Ezt követően ugyan szépítettek a vendégek, de a hozzánk visszatérő Arnon Cassemiro duplájára már nem volt válaszuk, így 5–2-es Hali-siker lett a derbi vége.
A második, pénteken délután lejátszott összecsapás teljesen hasonló forgatókönyv szerint alakult, annyi különbséggel, hogy az első félidő végén Hadházi Sándor és Sipos Gergő góljaival mentünk 2–1-re.
Fordulás után sorrendben Diogo Schlemper, Petterson Medeiros és Sipos Gergő volt eredményes a részünkről, miközben a lengyel bajnok csak egy gólt tudott szerezni, így pedig ez a mérkőzés is 5–2-es győzelmünkkel végződött.
2024. augusztus 1., csütörtök 19:00
Helyszín: Haladás Sportkomplexum
Haladás VSE – Record Bielsko Biala 5–2 (2–1)
Gólszerzőink: Dróth Zoltán (2’), Petterson Medeiros (14’), Diogo Schlemper (22’), Arnon Cassemiro 2 (35’, 40’)
2024. augusztus 2., péntek 14:00
Helyszín: Haladás Sportkomplexum
Haladás VSE – Record Bielsko Biala 5–2 (2–1)
Gólszerzőink: Hadházi Sándor (4’), Sipos Gergő 2 (6’, 35’), Diogo Schlemper (24’), Petterson Medeiros (29’)