A tervek szerint főként edzések szerepelnek a programban és csupán a lengyel bajnok BTS Rekord Bielsko-Biala ellen lesz két hazai felkészülési mérkőzés, még pedig augusztus 1-én és 2-án.

Napi egy, illetve kettő gyakorlás szerepel abban a programban, melyet a Felipe Conde által vezetett szakmai stáb összeállított a négyszeres bajnok, ötszörös kupagyőztes futsalcsapatunk kerete számára, akik közül 3 kapus, valamint 11 mezőnyjátékos vett részt az első edzésen.

- Úgy gondolom, hogy a felkészülést nem kezdhetjük túlságosan kemény munkával, ezért inkább arra helyezzük a fókuszt, hogy a srácok ismét összeszokjanak, mi pedig különböző felméréseket készítünk.  A második héttől pedig természetesen növeljük az intenzitást, lényegesen keményebb munka következik majd – fogalmazott a következő időszakkal kapcsolatban Felipe Conde vezetőedző.

A tervek szerint hamarosan bekapcsolódik a munkába Arnon Cassemiro is,  aki a távozó Luiggi Longo helyére érkezik. Pálmay Tamás szakágvezető tájékoztatása szerint Henrique Diniz pótlására is megvan már a megoldás egy másik brazil légiós személyében, aki az elmúlt szezonban hazája első osztályú bajnokságában futsalozott. A magyar játékosaink viszont teljes létszámban, kipihenten jelentek meg a nyitóedzésen.

- Nagyon hosszú, megerőltető szezon volt az előző. Nagyon kellett a pihenés az egész csapatnak. Úgy láttam az öltözőben, hogy mindenki feltöltődötten jött vissza. Motiváltak vagyunk, szeretnénk megvédeni azokat a címeket, amiket megszereztünk az előző szezonban. Nagyon várom az új kihívásokat – adott tájékoztatást az öltöző hangulatáról Dróth Zoltán csapatkapitány.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Á Studió Nyíregyháza
6. Vehir.hu Futsal Veszprém
7. Rubeola FC
8. Újpest FC
9. Magyar Futsal Akadémia
10. DEAC
11. MVFC Berettyóújfalu
12. TFSE-Tent Budapest
Go to top