Harmadik bajnoki mérkőzését is meggyőző fölénnyel nyerte meg NB I.-es futsalcsapatunk. Címvédő együttesünk ezúttal a TFSE otthonában diadalmaskodott 8–1-re.

Az eddig pont nélkül álló fővárosiak vendégeként úgy kezdett Felipe Conde legénysége, mint azt legszebb álmainkban reméltük, ugyanis a 4. percben már 2–0-ra vezettünk, köszönhetően Vatamaniuc-Bartha Dávid és Vas Ádám találatainak.

A mieink a folytatásban sem hagytak szemernyi kétséget sem azzal kapcsolatban, hogy melyik is a jobbik csapat és a félidő derekán két újabb találattal növeltük az előnyünket: a 12. percben Hajmási Milán, míg a 15. minutumban ismét Vatamaniuc-Bartha Dávid vette be a hazaiak kapuját (0–4).A szünet előtt aztán Szabó Koppány öngólja már 5–0-s Hali-vezetést jelentett.

Szünet után sem igen tudta megnehezíteni dolgunkat a budapesti együttes és Petterson Medeiros, valamint Hajmási Milán második találata után már 7–0-ra mentünk.

A 27. percben aztán ugyan szépítettek a vendéglátók, de az utolsó „szó” így is a miénk lett: Knizs Olivér a 35. percben állította be a 8–1-es végeredményt.

Három fordulót követően címvédő csapatunk 100 százalékos mutatóval áll a tabella közvetlen élmezőnyében. A mieink legközelebb szeptember 6-án pénteken 18.30 órakor lépnek legközelebb pályára a pontvadászatban, még pedig a 7. helyen állomásozó DEAC otthonában.

Felipe Conde: „A mérkőzés indítása nagyon fontos volt, nem engedtük, hogy a hazai csapat magabiztossá váljon. Igyekeztünk már a kezdetektől fogva kontrollálni a játékot. Úgy gondolom, hogy nagyon jól teljesítettünk, sok helyzetet alakítottunk ki, bár nem mindig a legjobb pillanatban lőttünk kapura, de összességében egy jó mérkőzést játszottunk. Az ellenfelünk bátran lépett fel, és próbált nyomást gyakorolni ránk. A taktikánk jól működött, rengeteg lehetőségünk volt, és a meccs nagy részében mi irányítottunk. A védekezésünk stabil volt végig, kevés kapura lövése volt az ellenfelünknek, elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel.”

Férfi Futsal NB I. 3. forduló

TFSE-TENT Budapest – Haladás VSE 1–8 (0–5)

TFSE: Maár Zsombor – Petroff Norbert, Kovács Balázs, Tarján Péter, Fehér Dávid, Czeglédi Zsombor, Rezsabek Ádám, Kovács Kristóf, Takács Gergely, Csisnier Botond, Szabó Koppány, Tóth Dávid, Hunyadi Mátyás, Horváth Barnabás

Edző: Németh Péter

Haladás VSE: Alasztics Marcell – Dróth Zoltán, Diogo Schlemper, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Hadházi Sándor, Homlok Levente, Kovács Máté, Knizs Olivér, Hajmási Milán, Sipos Gergő, Körmendy Gábor, Petterson Medeiros, Vas Ádám, Rutai Balázs

Edző: Felipe Conde

Gólszerzők: Horváth Barnabás (27’), ill. Vatamaniuc-Bartha Dávid 2 (3’, 15’), Hajmási Milán 2 (12’, 26’), Vas Ádám (4’), Szabó Koppány (öngól 19’), Petterson Medeiros (25’), Knizs Olivér (35’)

Sárga lap: Petroff Norbert (27’), ill. Kovács Máté (32’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top