Fiatal futsalosaink a Kincsem csapatait fogadták a Haladás Sportcsarnokban. U20-as együttesünk 10–1-es gólfesztivállal tartották itthon a három pontot, U17-eseink 6–4-re maradtak alul riválisukkal szemben. U13-asaink számára pedig második alkalommal rendeztünk négyfős felkészülési tornát, a Hangya kupát, melyen végül a trófeát a mieink emelhették a magasba.
A II. Haladás Futsal Kupa trófeáját a Paragvári hódította el
Második alkalommal rendezte futsalszakágunk a Szombathely és környéki általános iskolák nebulóinak a Haladás Futsal Kupát, melyen ezúttal kilenc intézmény tíz csapata versengett. A kupa végül a Paragvárié lett, de az élményből minden gyermeknek, tanárnak és családtagnak jutott. Élvonalbeli és másodosztályú futsalosaink pedig játékvezetőként vettek boldogan részt az eseményen.
Másodosztályú futsalosaink 11–6-ra maradtak alul a PTE PEAC-B BUILD&TRADE otthonában. Érettségiző fiataljaink nélküli keretünket mindössze hat játékosunk alkotta, ráadásul hálóőr sem állt rendelkezésünkre. A tisztes helytállást így is teljesítette csapatunk, Kovácsics Richárd és Dobány Patrick – aki egyben a kapuban is állt – duplázott, valamint Vidák Balázs és Körmendy Gábor iratkozott fel a gólszerzők közé.
Heroikus küzdelemben, nagybetűs csapatként arattunk 1–0-s győzelmet a férfi futsal Magyar Kupa fináléjában a Berettyóújfalu gárdája ellen. Az idegek harcáról is szóló összecsapáson Rutai Balázs találatával döntöttük el az aranycsata sorsát, és szereztük meg történetünk negyedik Magyar Kupa trófeáját a Főnix Arénában.
A Kecskemét legyőzésével bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe
Címvédő futsalcsapatunk 4–0-ra győzte le a ScoreGoal Kecskemét gárdáját a Magyar Kupa első elődöntőjében. Ezzel a sikerünkkel történetünk 13 éves fennállása során hatodik alkalommal vagyunk az aranycsata szereplői. Rutai Balázs lehengerlő teljesítménnyel tért vissza sérüléséből, kétszer is bevette riválisunk kapuját. A góllövőlistára rajta kívül Sipos Gergő és Vas Ádám iratkozott fel.
Minden versenyzőnk érmet szerzett a diákok országos versenyén
Tíz fiatal súlyemelőnk mérettette meg magát az Oroszlányban rendezett Iskolás Országos Bajnokságon, amelyen igazi éremesőt rendeztek sportolóink. Márkus Erzsébet szakosztályvezetőnk és Ligeti Ferenc tanítványai közül nyolc versenyzőnk nem talált legyőzőre, és bajnoki címet szerzett; valamint ketten ezüstéremmel lettek gazdagabbak az erőpróbán.
Másodosztályú futsalosaink 8–6-os vereséget szenvedtek a Mad Dogs Futsal ellen. Riválisunk az első játékrészben hatszor volt eredményes a Haladás Sportcsarnokban, míg mi csak a második felvonásban kezdtük el a gólgyártást. Volner Bence és Dobos Dávid duplázott, valamint Körmendy Gábor és Sodics Ádám volt eredményes a találkozón.
Bajnoki döntős futsalcsapatunk lehengerlő játékkal diadalmaskodott 7–1-re a DEAC felett a felső-házi rájátszás 8. játéknapján. Ezzel a sikerünkkel eldőlt az is, hogy pályaelőnnyel várhatjuk az aranycsatát, ahol idén is a Berettyóújfalu gárdája lesz ellenfelünk. Elszántságunk mértéke már a 6. percben megmutatkozott az eredményjelzőn is: Vatamaniuc-Bartha Dávid és Sipos Gergő duplájával, valamint Luiggi Longo találatával 5–0-ra vezettünk. Brazil légiósunk a második felvonásban is beköszönt, Knizs Olivér mindemellett a végeredmény kialakításáért volt felelős.
Élvonalbeli futsalegyüttesünk szenzációs teljesítménnyel győzte le 7–0-ra az MVFC Berettyóújfalu gárdáját a felső-házi rájátszás 7. fordulójában. A három pontot érő diadal egyben a finálét is jelenti csapatunk számára, előnyünk a tabellán már szavatolja biztos szereplésünket. Öngólnak jegyzett akcióval indult a párharc, majd Dróth Zoltán és Henrique Diniz növelte vezetésünket, végül Sipos Gergő találata alakította ki a félidei 4–0-s eredményt. A folytatásban tovább hengereltünk brazil légiósunk repetájával, valamint Fehér Dániel és Knizs Olivér góljával.