A bajnokságot vezető TFSE-BeStrong gárdája ellen nyert 5–1-re másodosztályú futsalcsapatunk a Haladás Sportcsarnokban. Az első félidőben megszereztük a vezetést Knizs Olivér találatával, aki a második játékrész elején tovább növelte vezetésünket. A folytatásban Vidák Balázs és Volner Bence is sikeres volt, majd a végeredményt Dobos Dávid utolsó perces gólja állította be.
Bajnoki és kupacímvédő futsalcsapatunkra kilenc nap alatt mindkét honi sorozatban jelentős csaták várnak. A nagy téttel bíró napokat a bajnokságban kezdjük egy hazai rangadóval az MVFC Berettyóújfalu ellen, majd a DEAC érkezik hozzánk. Május 6-án pedig a Magyar Kupa négyes döntőjében harcolunk a fináléért, riválisunk az SG Kecskemét Futsal gárdája lesz. Másodosztályú futsalosainkat is biztathatják a Haladás Sportcsarnokban szurkolóink, hiszen május 1-jén az élvonalbeli találkozó után a Mad Dogs Futsal együttesével mérkőznek.
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a veszprémi katlanban aratott 4–2-es győzelmet a felső-házi rájátszás 6. fordulójában. A hazaiak találatára Sipos Gergő és Vas Ádám még az első játékrészben válaszolt; a második felvonásban pedig hasonló volt a forgatókönyv, egy bakonyi gólra Vatamaniuc-Bartha Dávid és Dróth Zoltán szereposztásban feleltünk.
Két nap alatt két idegenbeli találkozón mérkőztek fiatal futsalosaink. U20-as együttesünk 8–3-as győzelmet aratott az Újpest otthonában, majd döntetlent értek el a DEAC vendégeként. U17-eseink 9–2-re kaptak ki Újpesten, míg a DEAC 5–3-ra múlta felül őket.
Másodosztályú futsalosaink az UTE vendégeként szenvedtek 10–4-es vereséget a felső-házi rájátszás 4. fordulójában. Ugyan a vezetést mi szereztük meg Sodics Ádám révén, azonban a folytatásban csak a hajrában kozmetikáztunk az eredményen Knizs Olivér találatával, valamint Sodics Ádám utolsó perces duplájával.
Dróth Zoltánt ünnepelte az ország, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Haladás-család 150. válogatottságának alkalmából hétfő este a Pálfi István Rendezvénycsarnokban. A 15 évet felölelő legendás sportkarrier tiszteletére egyesületünk felmatricázott kisbusszal szelte át az országot, és lepte meg klasszisunkat a vb-pótselejtező előtt.
Kedd délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában elkészítették a Férfi Futsal Magyar Kupa Final Four elődöntőinek sorsolását. Kupacímvédő csapatunk az SG Kecskemét Futsal együttesével mérkőzik a döntőért május 6-án, szombaton a debreceni Főnix Arénában.
Hat játékosunk kapott meghívót a férfi futsalválogatott világbajnoki pótselejtezőjén pályára lépő keretbe. Nemzeti csapatunk ellenfelei a belgák lesznek; az első mérkőzést Belgiumban, a visszavágót pedig Berettyóújfaluban rendezik.
Másodosztályú futsalcsapatunk a felső-házi rájátszás 3. játéknapján 2–2-es döntetlent játszott a Nagykanizsa ellen. Az első játékrészben kétgólos vezetésre tett szert riválisunk, majd a mérkőzés hajrájában Kiss Patrik duplájával alakult ki a végeredmény.