Másodosztályú futsalcsapatunk a tabellamásodik UTE otthonában szenvedett 7–6-os vereséget. Vincze Bálint négy ízben vette be vendéglátónk kapuját, valamint Kárász Noel és Körmendy Gábor is sikeres volt a találkozón.
NB II.-es futsalosaink utolsó idegenbeli összecsapására az UTE otthonában került sor.
Sziffer András: „Az egész mérkőzésre elmondható, hogy mindkét oldalon sok lehetőség adódott. Az első félidőben a mieink nem, a hazaiak viszont kétszer is eredményesek voltak, így a szünetre ők mehettek előnnyel. A második játékrészt remekül kezdtük, hamar gólra gólt sikerült szereznünk, amivel a 24. percben egalizáltunk. Ezután az UTE megrázta magát, szép találatokat szerezve ötre növelte az előnyét. Az utolsó öt minutumban mentünk előre a szépítés reményében, és ami addig alig sikerült – már ami a helyzetkihasználást illeti –, az most remekül működött, négyszer is bevettük a vendéglátók kapuját, így kialakítva a szoros végeredményt. Mindkét csapat veszélyesen játszott, sok lehetőség alakult ki a kapuk előtt, amelyekből eggyel több gólt szerzett ellenfelünk, amivel meg is nyerték a találkozót. Egy kicsit jobb védekezéssel és helyzetkihasználással akár fordított is lehetett volna az eredmény, ugyanakkor jól szolgálta fiataljaink fejlődését a mérkőzés, ami számunkra a legfontosabb.”
A bajnokság utolsó játéknapján a már biztosan bajnok TFSE-BeStrong csapatát fogadjuk május 6-án, hétfőn 20 óra 45 perckor a Haladás Sportcsarnokban.
2024. április 29., hétfő 20:30
Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport Felső-ház 9. forduló
UTE – Haladás VSE II. 7–6 (2–0)
UTE: Trauber Martin – Csernay Dávid, Kasza Dániel, Szűcs Attila, Czerman Márk, Kenéz Dániel, Szabó József, Brandner Dániel, Medveczki Máté, Torda Patrik, Szilva Máté
Edző: Szűcs Attila
Haladás VSE II.: Győrfy Balázs – Vidák Balázs, Körmendy Gábor, Kiss Patrik, Kárász Noel, Novák Dániel, Vincze Bálint, Kovácsics Richárd
Edző: Sziffer András
Gólszerzők: Csernay Dávid (2’), Kasza Dániel 3 (19’, 31’, 33’), Czerman Márk 2 (28’, 29’), Medveczki Máté (35’) ill., Vincze Bálint 4 (21’, 24’, 36’, 40’), Kárász Noel (35’), Körmendy Gábor (40’)
Sárga lap: Kasza Dániel (18’), Czerman Márk (39’)