Kiváló teljesítményt nyújtottak ifjú futballistáink
Hat korosztályunk lépett pályára az elmúlt játéknapon, utánpótláskorú labdarúgóink közül mindannyian ponttal, pontokkal gyarapodtak. Öt győzelmet és egy döntetlent értek el csapataink, a sikerek között városi derbi és 13–0-s diadal is szerepel.
Megyei I. osztályú futballcsapatunk tizenkettedik győzelmét aratta a bajnokságban, ezúttal a Táplán együttesét múlták felül 5–0-ra a Haladás Sportkomplexumban. Szenczi Bence két ízben is betalált, mellette Péter Ábrahám, Pap Márton és Ferencz Zoltán volt eredményes. U19-eseink 3–2-re nyertek a tápláni korosztályos gárda ellen, Kiss Zoltán, Markó Csanád és Takács Dániel szerezték a Hali-gólokat.
Utánpótláskorú labdarúgóink egy kivételével minden mérkőzésükön győzelmet arattak az elmúlt játéknapokon. U17-eseink városi derbin arattak sikert, U16-osaink pedig a tabellán mögöttük álló Sopron csapatát múlták felül.
Felnőtt labdarúgóink sorozatban tizenegyedik sikerüket aratták a Büki TK otthonában, 7–0-s győzelemmel gyűjtötték be a Megyei I. osztályú bajnokságban a három pontot. Pap Márton duplázott, valamint Szenczi Bence, Varga Csaba, Tóth Márton és Tóth Bence is eredményes volt a hazaiak öngólja mellett. U19-eseink is éppen 7–0-ra diadalmaskodtak vendéglátóink felett, Kiss Zoltán mesterhármast jegyzett, Stefanich Gábor kétszer talált be, de Varga Iván és Németh Marcell is feliratkozott a góllövőlistára.
Utánpótláskorú labdarúgóink közül U19-eseinknek és U14-eseinknek szerepelt mérkőzés programjukban az elmúlt játéknapokon. Utóbbi korosztályunk az éllovas Sopronnal szemben tartott itthon egy pontot, így továbbra is belátható távolságban üldözik őket a tabellán.
Megyei I. osztályú futballistáink megőrizték elsőségüket a tabellán, ezúttal a Szentgotthárd csapatát múlták felül 2–1-re a Haladás Sportkomplexumban. A találkozó 7. percében Péter Ábrahám egyenlített, a három pontot érő találatot pedig Ferencz Zoltán szerezte meg a 85. minutumban. U19-es együttesünk 4–1-es vereséget szenvedett a szentgotthárdiak korosztályos gárdájától, szépítő gólunkat Malomsoki Milán jegyezte.
Fiatal labdarúgóink remek teljesítményt nyújtottak az elmúlt játéknapokon. Négy korosztályunk is győztesen hagyta el a pályát, valamint a legkisebbek is sokat mutattak az edzéseken gyakoroltakból a Haladás Sporttelepen rendezett régiós és körzetközponti Bozsik-tornán.