Zsinórban négy vereséget követően ezúttal sikerült pontot szereznie NB III.-as labdarúgócsapatunknak. A mieink a Haladás Sportkomplexumban játszottak 1–1-es döntetlent a Dorogi FC gárdájával.

Négy fiaskót követően az NB III. Észak-nyugati csoportjának 13. fordulójában a Dorog együttesét fogadták Szenczi Imre tanítványai. A meccs sajnos nem éppen jól indult a számunkra, ugyanis már a 4. percben megsérült az egyik belső védőnk, Varga Csaba, akinek a helyére Hári Kevin érkezett a pályára. Ezt követően főként mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Talán Vigh Patrik és Árvay Dávid próbálkozását lehetne kiemelni, melyek közül utóbbit a vendégek kapusa bravúrral hárította. Aztán a 40. percben váratlanul megszerezték a vezetést a dorogiak: egy kontrájuk végén Szerencsi Miklós ágyúzott 16 méterről a kapunkba. A félidő lezárásaként pedig Horváth Alex hárította Kovács András lövését.

Az 1–0-s DFC-előnyről induló második játékrészben a mieink komoly energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében. Már Tarján Patrik és Horváth Márk próbálkozásánál is közel jártunk a gólhoz, ám az igazi „áttörést” a 78. perc hozta meg. Ekkor Szakály Attila jobbról érkező sarokrúgása után Tarján Patrik bólintott a hálóba (1–1). Nem sokkal később gólszerzőnk egy piros lapot is begyűjtött, így 10 emberrel fejeztük be a mérkőzést.

Az 1–1-es döntetlennek köszönhetően a csapatunk 9-re növelte a pontjai számát, amivel továbbra is a 14. helyen áll. Szenczi Imre legénysége legközelebb november 3-án vasárnap 11.00 órakor játsszik bajnoki mérkőzést, még pedig a sereghajtó Gyirmót FC Győr II. otthonában.

Szenczi Imre: „Köszönjük szépen a szurkolók buzdítását, nagyon sokat segített a gyerekeknek. Az első félidőben megint "dobtunk" egy ki nem kényszerített hibát, amivel előnyhöz juttattuk az ellenfelünket. Szünet után már élesebb volt a csapat, és megérdemelten egyenlített. Talán, ha nincs a véleményes kiállítás, akár a fordítás is sikerülhetett volna.”

NB III. Észak-nyugati csoport 13. forduló

Haladás VSE – Dorogi FC 1–1 (0–1)

Haladás VSE: Horváth A. – Czuczi P., Varga Cs. (Hári K. 4; Szenczi B. 74’),  Vigh P., Tarján P. – Horváth M., Buzás L., Szakály A., Horváth A. (Tompek L. 59’), Horváth M. –  Tóth M. (Tompek L. 46’) – Árvay D., Fábián B. 

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Tarján P. (78’), ill. Szerencsi M. (40’)

Kiállítva: Tarján P. (82’)

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top