NB III.-as labdarúgócsapatunk korábban a Magyar Kupában a Puskás Akadémia első gárdájától szenvedett 7–0-s vereséget, most pedig a bajnokságban a felcsútiak második garnitúrája verte 3–0-ra Szenczi Imre legénységét.

Az Észak-nyugati csoport 10. fordulójában lejátszott meccset a szombathelyi gárda kezdte aktívabban: a mieink már az 1. percben kis híján megszerezték a vezetést, ám a hazaiak kapusa hárította Szenczi Bence próbálkozását. Lehoczki Bendegúz sajnos a 24. minutumban is résen volt, amikor Tarján Patrik lövését hatástalanította. A hazaiak viszont a 34. percben lényegében az első komolyabb  helyzetüket gólra váltották: Tyshchuk Artem vette be Horváth Bendegúz kapuját. A félidő hajrájában Lehoczki Bendegúz védett még egy nagyot, ezzel megőrizve csapata 1–0-s vezetését.

A második játékrész eleje a vendéglátóké volt, akik az 58. percben Radics Márton találatával duplázták meg az előnyüket (2–0). Nem sokkal később közel álltunk a szépítéshez, de Ferencz Zoltán bombája a keresztlécen csattant. Ezt követően mindkét gárda előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de az újabb gólra egészen a 85. minutumig kellett várni. Ekkor Vékony Bence talált be a kapunkba, beállítva ezzel a 3–0-s végeredményt. 

Labdarúgócsapatunk tíz  forduló során 8 pontot gyűjtött, amivel a tabella 14. helyén áll. Szenczi Imre tanítványai legközelebb október 13-án vasárnap 16.00 órakor lépnek pályára a bajnokságban, amikor az Érdi VSE együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.  

Szenczi Imre:  Óriási különbség volt az Óvár és a Puskás elleni vereségünk között.  Ami azonos, hogy egyik mérkőzésen sem szereztünk pontot, pedig Felcsúton megvoltak a lehetőségeink ehhez. Már az első támadásunkból a 15. másodpercben megszerezhettük volna a vezetést, majd nem sokkal utána az ötösről sem tudtunk a hálóba találni. Ezek sokkal többek voltak, mint helyzetek. Volt még lehetőségünk az első félidőben, ám szokásunkhoz híven ismét összehoztunk egy elkerülhető gólt, aminél többen is hibáztak. A labdás, hosszan indítani akaró játékosra nem a megfelelő ember adott nyomást, ráadásul az indítás elleni védekezés is hibás volt, és enyhén szólva is lesgyanús szituáció volt. Ennek ellenére még menthető lett volna a játékhelyzet, de nem tudtuk megoldani a feladatot. Így a minimum kétgólos előny helyett egygólos hátránnyal mentünk szünetre. 

A második félidőben is volt két nagy helyzetünk, de ezekből sem tudtunk betalálni, míg a hazai csapat kontrákból alakított ki helyzeteket, és döntötte el a mérkőzést. Bár itt is volt egy elengedett leshelyzet, amit góllal fejeztek be a felcsútiak.  A játékunk minősége összehasonlíthatatlanul jobb volt a múlt héthez képest. Egy-egy rövid periódust leszámítva végig domináltuk a mérkőzést. Óriási labdabirtoklási fölényünk volt, amiből helyzeteket alakítottunk ki, de nem éltünk ezzel az előnnyel. Sajnos a kapusukra már nem tudtunk olyan nyomást gyakorolni, hogy ne tudjon ennyit ívelni, indítani. Talán a legtöbbször labdához érő játékosuk ő volt a tegnap. Persze, lehet így is eredményesnek lenni, mint azt a végeredmény is mutatja. A nagyobb probléma az, hogy ez az egész magyar futballra jellemző. Mi viszont maradunk a saját elképzelésünknél, mert az eredménynél még mindig fontosabb a játékosok fejlődése, ráadásul van hova. Egyelőre még utánpótlásnevelő egyesületként vagyunk jelen ebben a bajnokságban, akiknek nem lehet más céljuk, mint játékosokat képezni. Természetesen eredményesek is szeretnénk lenni, és a következő 7 fordulóban elérni nagyjából 20 pontot az ősszel, amivel a bennmaradáshoz szükséges 35-40 pont felét tudnánk begyűjteni. Ha ez sikerül, akkor az új kft. eredménycentrikusabb filozófiájával, és egy megerősített kerettel biztosítani fogja a bennmaradást.”  

NB III. Észak-nyugati csoport 10. forduló

Puskás Akadémia II. –Haladás VSE 3–0 (1–0)

Haladás VSE: Horváth A. – Czuczi P. (Győre N. 79’), Varga Cs., Vigh P., Tarján P.  – Horváth M., Szakály A., Árvay D. (Horváth A. 57’),  Fehér D. (Hári K. 57’) –Szencz B. (Buzás L. 73’), Ferencz

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Tyhschuk A. (34’), Radics M. (58’), Vékony B. (85’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top