Rendkívül változatos, hektikus mérkőzésen szerezte meg 4. bajnoki győzelmét Mátés István legénysége, mely továbbra is a tabella közvetlen élmezőnyében állomásozik. 

Az U18-as korosztályos bajnokság elit mezőnyében szereplő kézilabdázóink a 6. fordulóban újabb győzelmet arattak. Mátés István tanítványai ezúttal a „kisebbik” veszprémi csapattal találkoztak, és nagy csatában 27–25-re nyertek a Haladás Sportkomplexumban. Ez pedig azt jelenti, hogy 6 forduló után a mieink úgy állnak 8 ponttal a tabella 4. helyén, hogy csak a három akadémiai csapat előz meg bennünket.

 Férfi U18 I. osztály Nyugat 6. forduló:

Haladás VSE – Veszprém KKFT 27–25 (14–12)

Haladás: Dömötör – Kuglics 3, Ladányi 4, Novák 2, Mátés 5, Ködös 2, Rákóczi 4. Csere: Farkas L. 1, Szűcs 6, Tóth L., Németh M., Makkos.

Mátés István: „A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, de mindig a Veszprém járt egy góllal előbbre. A félidő közepén sikerült először átvenni a vezetést, de a mérkőzés továbbra is kiegyenlített volt. A félidei kétgólos előny ezen a mérkőzésen már nagynak tűnt. A második játékrészben gyorsan nagyobb előnyre tettünk szert (35. perc 18–14), azonban a félidő közepére a vendégek egy pillanatra visszavették a vezetést (46. perc 19–20). Ezt követően egy 4–0-s sorozattal ismét mi álltunk jobban, de a Veszprémnek három perccel a vége előtt ismét sikerült előnybe kerülnie (23–24). Az utolsó percekben viszont mi voltunk a higgadtabbak, és a szerencsésebbek így a végjátékban a magunk javára fordítottuk az eredményt.”

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top