Kifejezetten jól helyt állt NB III.-as labdarúgócsapatunk a tabella első helyén állomásozó gárda vendégeként. Úgy kaptunk ki 2–0-ra, hogy az utolsó percekben egygólos hátrányban még esélyünk volt az egyenlítésre is.

 Az Érd elleni hazai 7–1-es hazai fiaskót követően nagyon sokan féltették Szenczi Imre legénységét a bicskei túrától, ehhez képest egy kiegyenlített első félidőt produkáltak a mieink. Igaz, hogy valamivel többet birtokolták a labdát a vendéglátók, de komolyabb helyzetet nem igen tudtak kialakítani. A játékrész derekán ugyan adódott két lehetőségük a bicskeieknek, de ezekből nem született gól, ahogy Ferencz Zoltán keresztlécre hulló emeléséből sem, így a szünetben 0–0-s döntetlenre álltak a küzdő felek.

Térfélcsere után egy jóval aktívabb hazai gárda jött ki a pályára, amely aztán a 65. percben meg is szerezte a vezetést: Király Patrik 7 méterről, kapásból bombázott a kapunkba (1–0). Ezt követően is a hazaiak maradtak támadásban, Horváth Alexnek bőven akadt védenivalója. Szerencsére cerberusunk remek formában tette a dolgát. A találkozó hosszabbításában aztán némileg váratlanul egyenlíthettünk volna, de Szakály Attila beadását Szenczi Bence nem tudta a hálóba fejelni. A bicskei kontra végén viszont Tarján Patrik 11-est érően szabálytalankodott, amiből Beliczky Gergő állította be a 2–0-s végeredményt.

Zsinórban elszenvedett negyedik vereségének köszönhetően csapatunk visszacsúszott a tabella 15. helyére. A mieink legközelebb október 26-án szombaton lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor a Dorogi FC együttesét fogadjuk a Haladás Sportkomplexumban.

Szenczi Imre: Gratulálok a Bicskének a három ponthoz, bár mi is közel voltunk az egyhez. Megvolt a labdánk az egyenlítéshez, erre kontrából kétgólos lett a különbség. Célunk az volt, hogy emberi, sportemberi tartásunkat megőrizve egy szoros meccset játsszunk. Ezért mindent megtettek a gyerekek, de pontunk megint nem lett belőle.

NB III. Észak-nyugati csoport 12. forduló

Bicskei TC – Haladás VSE – Érdi VSE 2–0 (0–0)

Haladás VSE: Horváth A. – Czuczi P., Varga Cs., Vigh P. (Szenczi B. 88’), Tarján P. – Horváth A., Szakály A., Ferencz Z., Horváth M. –  Árvay D. (Fábián B. 78’), Fehér D. (Buzás L. 56’)

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Király P. (65’), Beliczky G. (94’)

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top