Bravúrgyőzelem a bajnokesélyes ellen - A szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozva, végletekig kiélezett végjátékban legyőzte a forduló előtt listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatát a Haladás együttese. A hagyományosan zöld-fehér színekben játszó felnőtt női csapat nem akármilyen győzelemmel avatta fel a közelmúltban átadott csarnokát. Az első hazai tétmérkőzésen emberfeletti erőket mozgósítva elgáncsolta jóval esélyesebb ellenfelét a Hali, alaposan felborítva így a kőbe vésett papírformát. Kovács László tanítványai ezzel nyílt hadüzenetet küldtek a pontvadászat valamennyi résztvevőjének: Szombathelyen innentől senki nem mehet biztosra.
„Várom, hogy újra szülővárosomban játszhassak” - Visszatér szülővárosába az irányító, igaz ezúttal ellenfélként. A Nemzeti Kézilabda Akadémia és a junior magyar válogatott karmestere ugyanis a vasi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot. Szabó Kitti első lépései, első cselei és dobásai Szombathelyhez kötik a fiatal sportolót, jóllehet évek óta a NEKA akadémiai képzésében pallérozódik. A hétvége pikantériája, hogy a bajnokság listavezetője a Haladás vendége lesz, soraiban Kittivel. A rendkívül technikás és magas játékintelligenciával megáldott sportoló a jövő nagy nemzeti válogatottjának reménysége és egyúttal a város büszkesége is. A találkozó előtt a magánéletben szerény, ám a pályán annál keményebb kézlabdázóval beszélgettünk.
Izgalommal telve várták az utánpótlás fiú növedékek a pénteki bemutató mérkőzést a tekintélyes számmal megjelent szülők előtt. Simon Krisztina és Falussyné Kertész Helga pártfogoltjai fergeteges hangulatot varázsoltak az érdeklődők számára megrendezett kölyökkézis összecsapáson. A népszerűvé vált esemény nem csak egyszeri fellángolás, tartósan beilleszkedhetnek a szakmai programba a hasonszőrű kezdeményezések.
Bravúros Tornagyőzelem Debrecenben - Elhozta U11-es fiú csapatunk az aranyérmet a debreceni Főnix-stadionból, minekután sorozatban legyőzte nagyobb nevű ellenfeleit. Takács Gabriella tanítványai bravúrt bravúrra halmoztak, mindemellett pedig rendkívül látványosan kézilabdáztak. A csoportgyőzelem után senki sem tudott érdemben megállítani minket, a döntő körmérkőzésein pedig a zöld-fehérek diadalmaskodtak jobb gólkülönbségük végett. Többek között a Szegedet, a Tatabányát, a Balmazújvárost, a Kecskemétet és a Debrecent is maga mögé utasítva bajnokok lettünk a tizenkét csapatos tornán! Fiatal gárdánk nem először szerez hallatlan örömet anyaegyesületének, a Haladás VSE büszke ifjú növendékeire és a jövőben is támogatásáról biztosítja tehetséges lurkóinkat.
A másodosztályú serdülő és ifjúsági magyar bajnokság élmezőnyének elején tanyázó Győri Audi ETO-val mérkőztek meg csapataink a tavaszi szezonkezdet nyitásának keretében. A Haladás Sportkomplexumban tétmeccs során elsőízben debütáló együtteseink idény eleji formában nem tudták megleckéztetni az abszolút listavezető ellenfelüket. Mátés István és Huszár Benjamin által trenírozott fiatal gárdáink csak a mérkőzés egyes periódusaiban támasztottak komoly ellenállást kiváló riválisukkal szemben. Az alapozás fáradalmait a lábukban cipelő lányaink ezúttal nem játszottak kellően szervezetten, a pontszerzés nem volt elérhető közelségben.
Közel két hónap kényszerpihenő után, a „tavaszi” szezonkezdet nyitómérkőzésén Nagyatádra látogattunk a pontszerzés nem titkolt reményében. Az első félidőben az új játékosokkal felálló Haladás meglepte ellenfelét, ám a második felvonásban addig mutatott szervezett játéka atomjaira esett szét. A házigazda átlövő-potenciáljának és rutinjának köszönhetően megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
„Egyszerre tanulok és tanítok”- Hegyi Gergely a Haladás utánpótlásában
Hegyi Gergely a közelmúltban debütált a Haladás VSE csapatában, a szimbolikus szombathelyi egyesület és a szentgotthárdi kézilabda ugyanis vállvetve segíti egymást sportszakmai tekintetben. A határmenti, immáron zöld-fehér műhelyben a Haladás által kijelölt irányvonalat követik, ám a környékbeli hagyományok, tapasztalatok komoly autonómiát élveznek. Módszertani ajánlások, edzéselméleti tanácsok, és financiális segítségnyújtás fémjelzi az anyaegyesület bábáskodását. A kézilabda tömegbázisa folyton-folyvást nő Vas megyében, így a Hegyi Gergelyhez hasonlóan fiatal tehetséges edzők előtt nagy terület nyílik. A szentgotthárdi csapat trénere készséggel nyilatkozott munkájáról, hitvallásáról és a sportághoz fűződő szenvedélyéről honlapunknak.
Kovács László ért a gyerekek nyelvén is - Nem csak a kiváló paraméterekkel rendelkező érett kézilabdázóknak, hanem a fiataloknak is fontos, hogy egyénileg foglalkozzanak velük a posztjuknak megfelelően. Kovács László vezetőedző irányításával hetente egy alkalommal cél specifikus edzések kerülnek megrendezésre, ahol a szakmáért felelős edző az utánpótlás játékosokat individuális képzésben részesíti. Minden szombaton kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetősége van a játék részelemeinek gyakorlására, önálló kapusképzésünk és mezőnyjátékos fejlesztésünk keretében. Az egyesület számára fontos, hogy valamennyi sportoló lehetőséget kapjon, így nem hagyjuk parlagon azokat, akik igényt támasztanak növendékük megfelelő szakmai hátterének biztosítására folyamatos kontroll mellett.
Nagy sürgés-forgás közepette vették birtokba a Haladás Sportkomplexum nézőtér melletti pályáját legifjabb korosztályunk tagjai. Mértéktartó körülmények között, ám annál tüzetesebb szervezés mellett a szivacskézilabdáé volt a főszerep szombat délután. A labda varázsa hamar felkeltette az U8-as lány és fiúpalánták érdeklődését, rögvest kezdődhetett a futószalagon zajló gólgyártás. A Mini-tornán minden meghívott csapat négy összecsapást vívott, kétszer háromfős csoportokban körmérkőzéses lebonyolításban. A családias légkörű vetélkedésre rekordszámú érdeklődő látogatott ki, ami pozitív visszajelzés számunkra a jövőt illetően. Szombaton az élményforrás garantált volt, a leányzók és a fiúk is kitettek magukért a kölyökkéziben.