Viszontagságos sérülése miatt nem látható mostanság a keretben a szombathelyiek által kedvelt szélső.  Freiberger Ivettet  augusztus végén vesztette el a Haladás, ám az együttes és a gólvágó sem hagyja út szélén reményeit. Hathatós támogatással Ivett felépülése folyamatban van, az ifjú kézilabdázó ehhez minden segítséget megkap.  A műtét után az elsődleges cél a teljes felépülés, a jövőben pedig újra a zöld-fehérek szekerét húzná a mindenáron játszani akaró sportoló.  A vasi megyeszékhely lassan egy évszázadra visszatekintő egyesületében Ivett otthon érzi magát, mindezt alátámasztja, hogy szabadidejében fiatal lányok edzőjeként dolgozik.

Nagy csinnadratta valamint felhajtás övezte Szombathelyre igazolását, a Haladásban tavaly és a nyári felkészülés alatt is remekül teljesítő Freiberger Ivettnek.  A szélső nem pusztán csak a kvalitása miatt fontos a zöld-fehéreknek, személyisége, mentalitása ideálisan passzol a szombathelyi zöld-fehér együtteséhez. A szakmai stáb és a játékostársak is kedvelik közvetlen, szorgalmas, odaadó hozzáállását.  Az élet azonban a legfontosabb rendező,  ez utóbbiban pedig Ivettnek mostanság kijut mindenből.  A rendkívül komoly térdsérüléssel bajlódó játékosnak lélekerőből kell a legtöbb, a kézilabda ugyanis az életet jelenti számára.  A professzionális, eredménycentrikus sportvilágban a türelmetlenség a jellemző, ám a Haladás nem hagyja parlagon kiváló játékosát.  A többszörösen kemény beavatkozás után lábadozó sportoló ezt méltányolja is, úgy érzi otthonra talált a zöld-fehéreknél.

„Nehéz időszakon megyek keresztül, egy kézilabdázónak messze a pályától, olyan, mint egy matróznak hajó nélkül.  Nem egyszerű történet. Szerencsére optimista típus vagyok, mindig előre tekintek.  Fájdalmas nehéz időszakon vagyok túl a karrieremben, bár hozzáteszem sosem voltam az a nyafogós típus. A sportvilágban a visszatérésre akad példa, persze ehhez nagyon komolyan kell erősíteni ilyenkor is, és a megfelelő szakmai háttér elengedhetetlen.  A Haladásnál és a Csimborasszónál figyelnek rám, jó szakemberek keze között vagyok, a stáb pedig toleráns és ösztönöz.  Büszke vagyok a játékostársaimra is, akik a sok sérülés ellenére keményen dolgoznak, és ha lehetőségük van, mindig biztatnak. Már látom az alagút végét, előttem van a visszatérés lehetősége, de annak, aki éveket lehúzott a kézilabdában tudja, az ilyen szituációk nehezek, ugyanakkor benne vannak a pakliban.  Követem a csapat életét,  oroszlánként küzdenek a mérkőzéseken, a játék pedig folyton javul.  Az eredmények mögött látni kell azt, hogy egy bajnokesélyest megszorongattunk, egyet pedig legyőztünk itthon. Ez a Haladás már nem az a csapat, amelyiket egy kézlegyintéssel el lehet intézni. Vissza akarok térni a gárdához, és ha ez megtörténik, akkor meghalok majd a pályán a csapatért.  Vágyom rá, hogy újra ott legyek a dolgok sűrűjében”