A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron hetedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Takács Rebekával a VKL SE Győr kulcsemberével, a gólokat futószalagon termelő bal kezes játékossal villáminterjúztunk.  A fiatal sportoló nagy haszonélvezője volt a győri utánpótlás-nevelésnek, megfordult a serdülő és az ifjúsági korosztályos válogatottban is, jelenleg pedig sokan árgus szemekkel követik pályafutását.  A hazai csapat és a Haladás „pengeváltásának” minden bizonnyal egyik fontos szereplője lesz a mentalitásból jeles, akaratból elnyűhetetlen kézilabdázó.  Ha kell ütközik, ha kell sprintel,  árkon-bokron is keresztülmenne a sikerért.  Igazi csemegének ígérkezik tehát a szombat. Egy Rába-parti zöld-fehér nevelés a vasi zöld-fehérek ellen.

A  játékosok életében döntőek az első mozzanatok, első benyomások.  Honnan a fakad a kézilabda-szerelem?

Takács R.:  Kalandos történet az enyém, már, ami a kézilabdával való kapcsolatomat jelenti. Tizenegy esztendősen talált rám a sportág, pontosabban a nővérem nyomdokait követtem.  Ebben a korban az emberben meglehetősen sok a kérdőjel, de a sportág iránti szimpátiám szinte az első pillanatoktól fogva tapintható volt.  Ahogy az első mozdulatokat megtanultam a rajongás egyáltalán nem lankadt, alig vártam, hogy pattogjon a labda.  Győrben az ember kiváltságosnak érezheti magát, hiszen a nevelőedzők szakmai és pedagógia tudása egyszerre példaértékű és inspiráló is egyben.

Az ETO-ban nevelkedni nem mindenkinek adatik meg, mi az, amiben úgy érzed mindez elősegítette a fejlődésedet?

Takács R.:  Fiatalként nem mindig céltudatos az ember, a tinédzserkor kezdetén,- persze a legjobbakról álmodva- még nem az a döntő, hogy  tíz év múlva hogyan képzeljük el magunkat.  Elsősorban a játékot élveztük, a sportot körbevevő közeget és azoknak a társaknak a barátságát, akikkel össze voltunk nőve jóban-rosszaban. Nyilván az állandó edzések, a folytonos gyakorlás előbbre viszi a kézilabdázót.  Egyébként számomra nagyon fontos volt, hogy a Bercsényi iskolába járhattam, ahol kézilabda-specifikus képzés volt.  Ez abban merült ki, hogy heti szinten tíz alkalommal edzettünk, ha pedig úgy adódott mérkőzéseket játszottunk.  Mostani szemmel a korai sorozatterhelést sosem egyfajta teherként éltük meg, egész egyszerűen imádtunk kézilabdázni. 

A serdülő és az ifjúsági válogatott légkörébe is belekóstoltál.  Nagy élmény volt a nemzeti színeket képviselni?

Takács R.:  Hogyne, ez valamennyi játékos számára felemelő érzés.  Túl azon, hogy ezt az edzőink is elismerésként kezelték, rengeteg játékost is megismertem.  Ez a közeg hajtja az embert, szinte lángra lobban tőle annyira motiváló.  Számtalan alkalommal utaztunk is, így a sportnak sok mást is köszönhetek. Mindig törekedtem arra, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, és amikor edzeni kellett nem vettem félvállról a munkát.  Hab a tortán, ha a korosztályos válogatott környékén lehettem.  A legszebb élményeim között tartom számon.

Győrben sokan álmodnak csak a felnőtt csapatról, és előtte nem kis kálváriát kell letaposni, ahhoz, hogy valaki egyáltalán odakerüljön….végleg elengedted a dolgot, hogy valaha a felnőtt gárdát erősítsd?

Takács R.:  Nyilván nem, ebben a városban cseperedtem fel, többnyire ehhez az egyesülethez húznak az emlékeim.  A felnőtt csapat mindenkinek az álma,  bátran mondhatom talán, hogy jelenleg a szakma csúcsa,  de odakerülni az nem piskóta dolog.  Volt idő, amikor a keretnél mozoghattam valamilyen szinten, de őszintén szólva az más dimenzió.  Persze a remény hal meg utoljára, egy sportoló sosem adhatja fel, vagy válthatja aprópénzre a reményeit.

Ha az idei szezont tekintjük, akkor nem nehéz fejben tartanotok a győzelmeket a VKL SE háza táján……

Takács R.:  Kétségtelen, hogy nem vagyunk elhalmozva sikeres mérkőzéssekkel, de azért apró örömök akadnak. Sokszor mindent beleadva, nagyon koncentrálva játszunk, és azt gondolom, egy picit csalóka a bajnokságban szerzett pontjaink száma.  Van, hogy csak a véghajrára fogyunk el, addig zökkenőmentesen működik a gépezet.  Talán a koncentráció, talán a győzelmi rutin hiányzik, de sokszor tűz közelbe tudunk kerülni.  Természetes, hogy mindenki a nyertes csapat tagja akar lenni, de mi idén kerültünk fel, kóstolgatjuk csak az osztály légkörét.  A meglepetésekről viszont egyáltalán nem tettünk le, foggal-körömmel küzdünk majd a pontokért.

Van példaképed, aki inspirál?

Takács R.:  Szeretem a nemzetközi kézilabdát, és főként a hazai bajnokságot. Ha tehetem, megnézem a mérkőzéseket.  Nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki nála jobb sportolókat figyel, elvégre mindnyájunknak tanulni kell.  Úgy vélem, ha valaki figyelmesen elemez egy-egy hasonló derbit,  tizenkettő egy tucat dolgot lehet tanulni.  Személyes favoritom Nora Mörk.  A dinamizmusa, a sebessége, és elsősorban az a mentalitás, játékszenvedély, amit képvisel számomra lenyűgöző.  A játék minden elemében világklasszis, a szorgalma pedig egyedülálló.  Ha egy játékost kellene példaképnek választanom, alighanem rá voksolnék. 

Mit vársz a mérkőzéstől, mire lehet jó a csapatod a Haladás ellen?

Takács R.:  Természetesen szeretnénk kihozni a találkozóból a maximumot, egy nagyon nehéz és kemény csatára van kilátás.  Szerintem jó csapat a Haladás, de nem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára.  Próbáljuk majd tartani a lépést, fontos momentumokban koncentrálni, és a meglepetés is összejöhet.  A pálya az igazi otthonom, nincsenek ezzel másképp a társak sem.  Azt pedig jól tudjuk, hogy a kézilabdában bármi megtörténhet.  Éhesek vagyunk már a sikerre.