Célkeresztbe vette a középmezőny alakulatait, és megállíthatatlanul tör előre felnőtt női együttesünk a bajnokságban. A csurgói győzelem jelentősége óriási, jócskán van ok az örömre Szombathelyen. A küzdelmes, nehéz mérkőzésen megkaparintott idegenbeli két pont szépségtapasz volt a lányok motivációjának, elszántságának. A bajnoki szünet után forog tovább a „kalandfilm”, a Haladás pedig újabb trófeákat gyűjtene. Szombathely város tradicionális csapata az elkövetkezendő hetekben ismét bizonyíthatja majd rátermettségét, fontos feladatok várnak ugyanis a Halira. A kiváló vasárnapi győzelmet persze még emészteni kell, médiastábunk ezzel kapcsolatban kérdezte meg a főszereplőket, hogyan is látták belülről az összecsapást. Kozma Dominka, Putz Claudia, Gerencsér Zsófia és Szabó Janka készséggel összegezte tapasztalatait a Csurgó elleni csörtéről.
Minden összejött a nagy napra, és a szerencsével sem állt hadilábon a Haladás női kézilabdacsapata. A kulisszák mögött az év egyik legfontosabb mérkőzésnek nevezett csatában idegenben győztek a lányok. A csodával határos végjátékban egyetlen apró találat döntött a szombathelyiek javára. Egy kicsi, egy könnyű, egy árva gól, melynek jelentősége óriási. A szív diadala volt egy kiválóan játszó, és a helyezését meghazudtoló Csurgó ellen.
Csaknem az utolsó másodpercekig volt sansza, ám végül alulmaradt esélyesebb ellenfelével szemben a Szombathelyi Haladás együttese. Fittyet hányva a papírformára, a dobogó harmadik helyezettjét alaposan megizzasztva végig partiban voltak kézilabdásaink.Az elkerülhető technikai hibák miatt azonban nem sikerült két vállra fektetni aKozármislenyt. Nüanszokon múlott, de egy álommal lett szegényebb csapatunk.A három bajnokaspiránsból kettőt ugyanis legyőzhetettek volna hazai pályán a zöld-fehérek.
„Egységben az erőnk”- Ilyés Lilla gólérzékenységét a Haladás ellen is megőrizné. A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron hatodik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Ilyés Lillát a Csurgó irányító-jobbátlövőjét, az együttes jelenlegi házi gólkirályát faggattuk. A fiatal sportoló Békéscsabán nevelkedett, a ranglétrát végigjárva tehetségének és kitartásának köszönhetően az élvonalbeli csapat légkörébe is beleszagolhatott. A korábban Hódmezővásárhelyen is megforduló mesterlövész nyártól erősíti a Csurgó együttesét. A somogyi gárda számára a bennmaradás kiharcolása a végcél, ehhez pedig a Haladáson kell átbirkózni magukat. A forduló rangadója előtt vasárnap mindkét csapat fogadkozik, többek között erről is kérdeztük a pályaválasztók egyik nélkülözhetetlen kulcsemberét.
A közelmúltra visszanyúló eredményessége miatt nem meglepő módon nagy rivaldafényben úszkál U 12-es fiúcsapatunk.Takács Gabriella növendékei hétről hétre elkápráztatnak bennünket, pedig az eredményesség csak egy a sok szempont közül az utánpótlás-nevelésben. A fiatalok taktikai fejlődése, a technikai alapelemek elsajátítása, a mozgáskoordináció tökéletesítése versenyhelyzet nélkül nehezen elképzelhető. Élesben nő a tanoncok motivációja, a mérkőzések megszakítják a monotóniatűrést, és lehetőséget biztosítanak az edzéseken begyakoroltak tesztelésére. Bár a legtöbb helyen kergetik az eredményességet és fontos fokmérő, valójában a játékosok képzése a sportág iránti elkötelezettsége hoz a legtöbbet a konyhára, így a Haladás a modern játékosképzésről szóló hullámokat lovagolná meg.A közönség által nagy „lájkot” kapott gyermekbajnokság a szakma képviselőinek elismerését is kivívta.
Otthonában fogadta a Tóth László régió alsóházának mezőnyét a Szombathelyi Haladás U13-as leánycsapata. Fiatal együttesünk győzelmi sorozata megszakadt, de a kézilabda látványos szárbaszökkenése vasárnap is sok érdeklődött elhozott a Rohonci útra. Az utánpótlás iránt elkötelezettek mellett, a versenyzőknek is komoly inspirációt jelentett a vasárnapi rendezvény.
A tét miatt nagy nyomás alatt játszott, ám mindvégig a kezében tartotta a mérkőzést a Haladás női kézilabdacsapata a házigazda Marcali ellen. A vendéglátóknak a felzárkózásra sem volt esélye, a végelszámolásnál fontos két pontot a Haladás zsebelhette be. Együttesünk a szezonban megszokottól jóval kevesebb gólt kapva, kiváló iramot diktálva, sok könnyű találatot szerezve megérdemelten győzött idegenben is. A siker kulcsa elsősorban a csapategység és az egymásért való küzdeni tudás volt.
A záró sípszót követően kétszer is a Haladásnak tapsoltak a VKL SE Győr ellen a hétvégi forduló mérkőzéseit követően. Serdülő csapatunk relatív könnyen, ifjúsági együttesünk pedig drámai véghajrában hozta el a győzelmet a pályaválasztók otthonából. A tavasz első igazán szép hétvégéjét szerencsére nem csak az időjárás aranyozta be.
A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron negyedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Jencski Beatrix a Marcali szélen és irányítóban is bevethető fiatal tehetségével interjúztunk. Nem akármilyen téttel bíró rangadó következik, a feszültségek azonban csak a pályán jellemzőek. Ellenfelek vagyunk a mérkőzésen, de egy nagy és szép család részei is vagyunk. A kézilabda-közösségé.