Szakosztályok

Címvédő futsalcsapatunk ütemterve október végéig teljes, három hazai bajnoki mellett egy nyíregyházi út a honi program. Október 26-án Mallorcán megkezdjük idei Bajnokok Ligája szereplésünket. A Kecskemét elleni élvonalbeli derbit követően pedig NB II.-es csapatunkat is biztathatják szurkolóink a Haladás Sportcsarnokban. Részletek és pontos menetrend az alábbi cikkünkben.

Fiatal labdarúgóink minden korosztálya pályára lépett az elmúlt héten. U19-eseink, U17-eseink, U14-eseink és U13-asaink is három ponttal gazdagodtak, míg U12-es együttesünk megosztozott ellenfelével a bajnoki pontokon. U11-eseink pedig az idény első Bozsik-programján szerepeltek kiválóan.

Másodosztályú futsalegyüttesünk 5–1-es vereséget szenvedett a WPC MEISTER-ÉRD-SZISE csapata otthonában. Egyetlen találatunkat Kiss Patrik szerezte a 15. percben.

Utánpótláskorú futsalosaink az első játéknapon a Magyar Futsal Akadémia csapatait fogadták a Haladás Sportcsarnokban. U19-eseink gólnélküli első játékrészt követően 3–1-es vereséget szenvedtek; míg U17-eseink szintén találat nélküli első félidő után bátor játékkal egalizáltak a jó játékerőt képviselő fővárosi gárdával.

A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában 2–1-re múlta felül csapatunkat bajnoki csoportunk éllovasa, az OPUS TIGÁZ Tatabánya. Tóth Márton góljával 1–0-s előnyre tettünk szert az első játékrész hajrájában, azonban az 54. percben egyenlített riválisunk. A tatabányai továbbjutást érő találat végül a 92. minutumban született egy szögletet követően.

Utánpótláskorú labdarúgóink öt csapata mérkőzött az elmúlt játéknapon. U17-es, U15-ös és U14-es gárdánk győzelmet ünnepelhetett, míg U19-es és U16-os együttesünk nem gyarapodott ponttal.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top