Szakosztályok

Ötgyőzelmes szériánk szakadt meg a Nagykanizsa ellen, 5–4-re múlták felül másodosztályú futsalosainkat otthonukban. A szünetre egygólos előnnyel mentünk Henrique Diniznek, Vidák Balázsnak és Dobos Dávidnak köszönhetően, ezt követően azonban élvonalbeli brazil légiósunk találatára két ízben válaszoltak a hazaik a párharc utolsó percében.

Négy győzelemmel kezdte meg szereplését a Vas Vármegyei Fiú Futsal U13 „A” csoportjában korosztályos csapatunk. A mieink a hazai környezetben rendezett tornán a Kőszegi Lóránt FC és a FOCI HOSE SE együttesét egyaránt 5–1-re, a Lurkót 4–3-ra, míg a Celldömölki VSE legénységét 8–3-ra verték.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 8–0-s győzelemmel gyűjtötte be a pontokat a Magyar Futsal Akadémia vendégeként. Nyolc találatunkon hét játékosunk osztozott, Vas Ádám duplája mellett Kovács Máté, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Knizs Olivér, Arnon Cassemiro, Rutai Balázs, valamint Luiggi Longo is bevette a házigazda kapuját. A miénk érintetlenségéről pedig az első félidőben Homlok Levente, majd a második játékrészben Alasztics Marcell gondoskodott.

A Tatabánya vendégeként maradtunk 1–0-ra alul a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 15. játéknapján.

Idén nyolc csapat mérkőzött a futsalszakágunk által harmadik alkalommal megrendezett Haladás Futsal Kupán. A színvonalas erőfelmérőt végül a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, „Brenner Kings” fantázianevű együttese nyerte, de a torna a pályára lépő valamennyi lurkó számára hatalmas élmény volt.

Utánpótláskorú labdarúgóink közül U19-es és U17-es együtteseink kivételével valamennyi korosztályunk győztes mérkőzést tudhat maga mögött a legutóbbi játéknapon.  U16-os és U14-es legénységünk idegenben, míg U15-ös, U13-as, valamint U12-es csapatunk hazai környezetben gyűjtötte be a három pontot.

                        

Go to top