Szakosztályok

Hat korosztályunk, felemás mérleggel mérkőzött az elmúlt játéknapon. U14-es futballistáink magabiztos győzelemmel hozták haza a pontokat; U19-eseink és U17-eseink ikszeltek riválisukkal; míg U16-os, U13-as és U12-es fiataljaink nem tudták felülmúlni aktuális ellenfelüket.

Másodosztályú futsalegyüttesünk 5–3-as sikerével első győzelmének örülhetett, az ELTE-BEAC csapatát múlták felül a Haladás Sportcsarnokban. Az első játékrészben kétgólos hátrányunkat Vincze Bálint és Vidák Balázs egalizálta; majd mindketten megduplázták góljaik számát, és Volner Bence is betalált.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a Kecskemét ellen aratott 5-0-s győzelmet hazai környezetben a pontvadászat 6. fordulójában. Sikerünket ezúttal is eszményi csapatmunkával kovácsoltuk, kapunkat Alasztics Marcell őrizte, valamint öten rezgették meg a kecskeméti hálót. Az első játékrészben Luiggi Longo és Vatamaniuc-Bartha Dávid, míg a másodikban Dróth Zoltán, Vas Ádám, valamint Fehér Dániel gondoskodott arról, hogy megőrizzük makulátlan bajnoki mérlegünket.

NB III.-as labdarúgóink hazai pályán szenvedtek 3–0-s vereséget a ZTE FC II. együttesétől.

Egyesületünk ötszörös Európa-bajnoki érmes klasszisa, Ligeti Dániel pályafutásának legsikeresebb esztendőjét világbajnoki 5. hellyel koronázta meg. 34 éves büszkeségünk karrierje harmadik olimpiájára is szeretett volna ezen a viadalon kvótát szerezni, ezt a célját 2024-ben lesz lehetősége teljesíteni.

Két saját nevelésű játékosunk, Körmendy Gábor és Novák Dániel vesz részt az U17-es férfi futsalválogatott négynapos összetartásán.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top