Utolsó hazai találkozóján 18–5-ös győzelmet aratott az UTE ellen másodosztályú futsalcsapatunk. A gólparádés revansot élvonalbeli játékosainkkal kiegészülve vettük az idegenbeli vereségért.
Címvédő, bajnoki döntős futsalegyüttesünk 4–3-as győzelemmel zárta a felső-házi rájátszás küzdelmeit a ScoreGoal Kecskemét ellen. Vas Ádám, Nagy Kevin, valamint Rutai Balázs találataival már az első játékrészben háromgólos előnyre tettünk szert, utóbbi pedig repetázott is a második felvonásban. A bronzpárharcra készülő vendégeink ennek dacára sem adták fel, az utolsó három percben háromszor is betaláltak, így ért véget a véghajrá főpróbája.
Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk 3–1-re győzte le a Körmend gárdáját a szezon utolsó hazai játéknapján. Találatainkat az első játékrészben szereztük: Tóth Márton, Pap Márton, majd Szenczi Bence volt eredményes. A forduló eredményei alapján hét gól az előnyünk a tabellán, május 27-én a Jánosháza otthonában szerezhetjük meg a bajnoki címet. U19-eseink 8–0-ra nyertek a korosztályos körmendi együttes ellen.
Végletekig kiélezett csatában, büntetőkkel maradtak alul Megyei I. osztályú futballistáink a Király SE-vel szemben a Haladás-stadionban rendezett megyei kupadöntőn. A Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa fináléjának rendes játékidejében a 3–3-as döntetlent követően gól nélküli hosszabbítás következett, végül a tizenegyes-párbajban 6–5-ös vereséget szenvedtünk. Csapatunk hároméves fennállása során másodszor szerezte meg a sorozat ezüstérmét.
A szezon első 3D GP I. és minősítő versenyén hét versenyzőnk mérettette meg magát, a nyitány kitűnően sikerült. Molnár József és Donázy Imola aranyérmet lőtt, Kukorelli Edit és Tomsics Balázs a második helyet szerezték meg, Keszey Gergely pedig bronzéremnek örülhetett a nívós erőfelmérőn.
Másodosztályú futsalosaink 4–0-s vereséget szenvedtek a Nagykanizsa vendégeként. Sziffer András NB II.-es keretéből néhányan az élvonalbeli csapattal meccseltek, így utánpótláskorú játékosaink több tapasztalatszerző játékpercekkel gazdagodtak a mérkőzésen.
Címvédő futsalcsapatunk felső-házi elsőségével pályaelőnyt élvez a bajnoki döntőben, amely május 25-én kezdődik a Haladás Sportcsarnokban. Riválisunk ezúttal is az MVFC Berettyóújalu gárdája, az aranycsata három győzelemig tart. Jegyinformációk és menetrend az alábbi cikkünkben.
Ifjú futballistáink egy híján minden párharcukon pontot, pontokat szereztek az elmúlt játéknapon. U17-eseink győzelmükkel őrzik elsőségüket a tabellán, U14-eseink pedig sikerükkel bebiztosították bajnoki címüket egy fordulóval a szezonzárás előtt. U16-os, U15-ös és U13-as csapatunk elszánt küzdelmekben egalizáltak riválisukkal, míg U12-es fiataljaink alulmaradtak ellenfelükkel szemben.
Az idei esztendőben is egyesületünk otthonában rendeztük meg a Magyar Súlyemelő Szövetséggel közösen a Nyugat-magyarországi Tini Bajnokságot, melyen nyolc klub harmincöt versenyzője lépett pódiumra. Márkus Erzsébet szakosztályvezetőnk és Ligeti Ferenc edzőnk tanítványai túlszárnyalták tavalyi teljesítményüket, mindannyian egyéni csúccsal teljesítettek, és 11 éremmel gazdagították gyűjteményünket.
Bajnoki címvédő futsalcsapatunk a felső-házi rájátszás utolsó idegenbeli párharcán 5–3-as győzelmet aratott az Aramis ellen. Ifjú saját nevelésű tehetségünk, Kiss Patrik első élvonalbeli találatát szerezte, Fehér Dániel duplázott, valamint Knizs Olivér és Hajmási Milán is megzörgette a hazai hálót.