Kukorelli Edit és Donázy Imola országos bajnoki címet szerzett a FeHoVa kiállításon rendezett 3D és IFAA Teremíjász Országos Bajnokságon. A honi legjobbak között az aranyérmeken kívül még öt ezüst is Haladás-versenyző nyakába került.
Másodosztályú röplabdás lányaink az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén is szettveszteség nélkül arattak sikert, az UNI-Győr-SZESE csapatát múlták felül otthonában; így ismét a második pozíciót foglalják el a tabellán.
Élvonalbeli futsalcsapatunk a felső-házi rájátszás első felvonásában a Veszprém Futsal 1–0-s legyőzésével tartotta itthon a három pontot. A kiélezett párharc sorsát a 25. percben szédületes góljával Dróth Zoltán fordította a mi javunkra a Haladás Sportcsarnok egy emberként szurkoló közönsége előtt; Alasztics Marcell pedig védelmünkkel karöltve arról gondoskodott, hogy ez a lefújásig így is maradjon.
Megyei I. osztályú labdarúgóink február 25-én, szombaton 15 órakor a CVSE-Vulkánfürdő csapatát fogadják az évnyitó mérkőzésen. Szenczi Imre vezetőedző összegezte tapasztalatait a téli felkészülésről.
Élvonalbeli csapatunk nyolc játékosának érkezett meghívó a férfi A válogatott összetartására, valamint a futsal-világbajnokság selejtezőjének utolsó két mérkőzésére Izrael és Horvátország ellen.
Az elmúlt évek legtöbb Haladás-sportolójának részvételével rendezte meg egyesületünk és a Magyar Súlyemelő Szövetség közösen a megye idei első erőfelmérőjét, a Vas Vármegye Bajnokságot. Márkus Erzsébet szakosztályvezetőnk és Ligeti Ferenc edzőnk tanítványai harminc érmet tartottak itthon, számos egyéni csúcs született, valamint az abszolút legjobbnak járó hat díjból ötnek is versenyzőink örülhettek.