Az éllovas fővárosi lila-fehérek ellen arattak nagy csatában 4–3-as győzelmet a Haladás Sportkomplexumban Felipe Conde tanítványai, akik így helyet cseréltek a vendégekkel, és a tabella első helyére léptek előre.
Az ősz szezon csúcsrangadóján a második helyen álló Hali fogadta az első helyezett Újpest FC csapatát. A mieink pedig úgy kezdték a derbit, miként azt legszebb álmainkban reméltük: a 4. percben előbb Vatamaniuc-Bartha Dávid zárt góllal egy labdaszerzést, majd Dróth Zoltán vette be a fővárosiak kapuját, és máris 2–0 volt a javunkra.
Sokáig nem ünnepelhettünk azonban, mivel a 8. minutumban egy keresztlabdába Knizs Olivér lépett bele balszerencsésen, és róla a kapunkban kötött ki a laszti (2–1).
A folytatásban aztán mindkét gárda előtt adódtak kisebb lehetőséget, bár az igaz, hogy inkább az újpestiek domináltak. Így kifejezetten megnyugtatólag hatott a szünet előtt Diogo Schlemper találata, amivel 3–1-re léptünk el.
Térfélcsere után pedig rögtön jött Dróth Zoltán újabb gólja, amivel már 4–1-re vezettünk.
A továbbiakban nagyobb előnyt is kiharcolhattunk volna, ám a ziccereink kimaradtak, ezt pedig a vendégek góllal büntették: a 26. minutumban Kasza Dánielnek köszönhetően zárkóztak fel 4–2-re. Nem sokkal később pedig kockáztattak a lilák, akik átálltak öt a négy elleni játékra, és a 35. percben ez eredményre is vezetett: Moreira Alves Lucas hozta fel őket 4–3-ra.
Szerencsére az egyenlítés már nem jött össze Szente Tamás legénységének, így végül nagy csatában a mieink nyerték meg a rangadót, és léptek előre a tabella első helyére.
Bajnoki címvédő csapatunk így most már 21 ponttal rendelkezik, amivel az Újpestet megelőzve a pontvadászat élén áll. Felipe Conde tanítványai legközelebb egy hosszabb szünet után október 14-én hétfőn 19.10 órakor lépnek pályára, még pedig a Magyar Futsal Akadémia otthonában.
Felipe Conde: „Úgy gondolom, hogy ez egy igazán jó mérkőzés volt, mindkét csapat kiváló játékot mutatott. Az első félidőben erősebben kezdtünk, de aztán kiegyenlítődött a játék, és az ellenfelünk is betalált. Szerencsére az utolsó percben rúgtunk még egy gólt, így 3–1-es előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőben a játék kicsit lassult, többet volt nálunk a labda, de sajnos rengeteg helyzetet hagytunk ki, így nem tudtuk végleg lezárni a meccset. A két kapott gól ellenére jól védekeztünk. Végül sikerült megszerezni a győzelmet, amivel átvettük a vezetést a tabellán, ez volt a mai legfontosabb célunk. Most a srácoknak egy kis pihenésre van szükségük, több időnk jut a regenerálódásra. A Bajnokok Ligája előtt még vár ránk mérkőzés a bajnokságban, és szeretnénk megtartani az első helyünket.”
Férfi Futsal NB I. 8. forduló
Haladás VSE – Újpest FC 4–3 (3–1)
Haladás VSE: Alasztics Marcell – Kovács Máté, Hajmási Milán, , Diogo Schlemper, Petterson Medeiros, Gyimesi Máté, Homlok Levente, Knizs Olivér, Dróth Zoltán, Körmendy Gábor, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Hadházi Sándor, Rutai Balázs
Edző: Felipe Conde
Újpest FC: Gémesi Gergő – Moreira Alves Lucas, Hadzsi Máté, Cardoso Alves Thiago, Czerman Márk, Vörösmarty Péter, Kasza Dániel, Fisher Zsigmond, Milavecz Kevin, Östör Martin, Kovács Benjámin, Szűcs Attila
Edző: Szente Tamás
Gólszerzők: Dróth Zoltán 2 (4’, 21’), Vatamaniuc-Bartha Dávid (4’), Diogo Schlemper (20’), ill. Knizs Olivér (öngól 6’), Kasza Dániel (26’), Moreira Alves Lucas (35’)
Sárga lap: Vatamaniuc-Bartha Dávid (23’), Hadházi Sándor (23’), ill. Fisher Zsigmond (13’)