Hét utánpótlás-futballcsapatunk közül négy nyerte meg soros bajnoki mérkőzését: az U17-es, az U15-ös, az U14-es, valamint az U13-as hagyta el győztesen a pályát. Az U19-es, az U16-os, valamint az U12-es együttesünk viszont alulmaradt ellenfelével szemben.

U19

2024. Szeptember 21., szombat 14:00

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 4. forduló

Kelen SC – Szombathelyi Haladás VSE 2–1 (0–1)

Szombathelyi Haladás VSE: Bíró Dávid – Lajos Dávid, Radványi Gergő, Radványi Csongor (Házi Marcell 68’), Büki Milán, Kiss Levente (Tompek Levente 38’), Wágner Áron, Hende Máté, Bíró Ákos, Kolozsvári Ákos (Hosszu András 56’), Macoun Bence

Edzők: Tóth Péter, Szenczi Bence

A 4. fordulóban ismét idegenben, a Kelen SC otthonában szenvedett vereséget csapatunk. Az első játékrészben több jó labdakihozatalunk is volt, de az ellenfél térfelén az utolsó passzok, érintések rendre rosszul sikerültek. A támadó játékunkat pontatlanság, és dekoncentráltság jellemezte, így komolyabb kapura lövésig nem jutottunk. A Kelen főként szélső indításokkal próbálkozott, de ezeket védelmünk zömében hárítani tudta, így 0–0-ás döntetlennel mehettünk a szünetre. Térfélcserét követően álmosan tértünk vissza a pályára, amit ellenfelünk kihasznált, így helyzeteket alakított ki, melyekből egyet gólra is váltott. Ezután nagyobb fokozatra kapcsolva próbáltunk egyenlíteni, a kapuig el is jutottunk többször, de eltalálni sajnos nem sikerült azt. A kelenföldiek pedig egy lecsúszott beadásból megszerezték második góljukat is. A hátralévő időben szétszakadt a pálya, hajtottunk előre, de nem sikerült szépíteni. Hajrá, Hali! – fogalmazott Tóth Péter és Szenczi Bence.

 

U17

2024. Szeptember 21., szombat 12:00

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat 4. forduló

Szombathelyi Haladás VSE – Kaposvári Rákóczi BFLA 2–0 (1–0)

Szombathelyi Haladás VSE: Dihen Levente – Haág Benjámin, Andor Áron (Takács Máté 80’), Németh Nándor, Öhlhorn Csongor, Tóth-Szatmári Zétény, Erdélyi Lorenzó, Horváth Áron, Neczpál Milán (Marton Olivér 70’), Tóth Attila (Nagy Adrián  85’), Nagy-Foki Bence, Andor Olivér

Edző: Petrovics Balázs

Gólszerzőink: Andor Áron (13’), Tóth-Szatmári Zétény (90’)

 

U16

2024. Szeptember 20., péntek 16:00

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Nyugat 4. forduló

FŐNIX GOLD FC – Szombathelyi Haladás VSE 3–1 (0–1)

Szombathelyi Haladás VSE: Andor Olivér  – Jákói Zsolt (Benczik Márk 79’), Zsoldos Szebasztián, Szász Kilián, Kránitz Balázs, Horváth Ágoston, Nagy Gábor (Nagy Áron 76’), Bázsa-Csuszi Kristóf, Haág Marcell (Farkas Zoltán 46’), Beck Dorián, Erdélyi Lorenzó, Horváth Rámiró

Edző: Iszak Gábor

Gólszerzőnk: Beck Dorián (33’)

„Az előjelek most sem a mi sikerünket vetítették előre, de nagyon elszántak voltak a srácok, megpróbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a találkozóból is. Voltak hiányzóink sérülés és iskolai programok miatt, de a heti edzéslátogatottság is hagyott kívánnivalót maga után. A keret összetétele is folyamatosan változik, több friss igazolású játékosunknak pedig még fel kell vennie az új bajnokság tempóját. Az első játékrész hasonlított a múlt hetihez, bár a mai mérkőzésen még nagyobb nyomás alatt voltunk, ám ismételten mi tudtuk megszerezni egy kontra után a vezető találatot, amit fegyelmezett ,lelkes védekezéssel szünetig tartani is tudtunk. Fordulás után nem sokkal egyenlítettek a hazaiak egy távoli átlövésből, itt későn léptünk ki blokkolni a középpályán, kapusunk pedig már nem tudott hárítani. Aztán ismét egy szögletrúgás, és már vezettek is a hazaiak: a hosszú oldalon nem figyeltünk eléggé, a tisztán fejelő játékos pedig nem hibázott. A játék képe alapján el is dőlt a mérkőzés, bennünk már nem volt elég átütő erő, nem tudtunk megújulni, a harmadik gól pedig végleg megpecsételte a sorsunkat. Elmarasztalni nem lehet a srácokat, mivel egy jobb csapattól kaptunk ki, de nagyobb odafigyeléssel még szorosabbá tehettük volna a találkozót. Hajrá Hali!” – értékelt Iszak Gábor.

 

U15

2024. Szeptember 21., szombat 10:00

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 4. forduló

DANA Győrújfalu SE – Szombathelyi Haladás VSE 3–5 (2–0)

Szombathelyi Haladás VSE: Dudás Noel (Major András 79’) – Kránitz Barnabás,  Horváth-Barton Milán (Pungor Bence 57’), Horváth-Sipőcz Barnabás (Jankó Bulcsú 41’), Dinnyés Dominik, Hérincs Bence, Kápolnási Botond, Mosolits Márkó (Vörös Áron 73’), Horváth Ágoston, Jákói Zsolt, Haág Marcell

Edző: Nagy Sándor

Gólszerzőink: Mosolits Márkó 2 (57’, 60’), Kránitz Barnabás 2 (59’, 67’), Dinnyés Dominik (69’)

 „Mezőnyfölényben  játszottunk az első félidőben. Három  nagy helyzetet alakítottunk ki , de sajnos ki is maradtak. Ellenfelünk pedig két hibánkat könyörtelenül kihasználta. Szünet után is domináltunk, ellenfelünk viszont egy kontra után újabb gólt szerzett. Háromgólos hátrányban sem adták fel a fiúk, és 12  perc alatt öt gólt szereztek. Akarat, jó játék és hit, ez mind megvolt a második félidőben. Jár a dicséret mindenkinek! Hajrá Hali!”  - fogalmazott Nagy Sándor.

 

U14

2024. szeptember 25., szerda 17:00

MLSZ Regionális U14 Nyugati 5. forduló

Szombathelyi Haladás VSE – FC Ajka 4–0 (2–0)

Szombathelyi Haladás VSE: Dudás Noel – Hérincs Bence, Horváth-Wagner Péter, Mosolits Márkó, Pungor Bence (Major András 64’), Molnár Martin (Vincze Áron 64’), Mühl Márk (Horváth-Szabados Olivér 49’),  Jankó Bulcsú, Kiss Benedek, Szijjártó Levente, Korn Dominik (Zakits Erik 64’)

(Edző: Neczpál Gábor

Gólszerzőink: Mosolits Márkó 3 (7’, 37’, 46’), Horváth-Szabados Olivér (67’)

 

U13

2024. szeptember 20., péntek 16:30

MLSZ Regionális U13 Nyugati 4. forduló

Szombathelyi Haladás VSE – TIAC VSE 8–0 (0–0)

Szombathelyi Haladás VSE: Varga Ákos  – Kiszler Benedek (Busai Balázs 41’), Doktorics Máté, Vincze Áron, Szenczi Dávid, Horváth-Szabados Olivér, Zakits Erik, Pál Martin (Szovák Noel 21’),  Kollmann Máté (Goór Botond 41’)

Edző: Péter Ábrahám

Gólszerzőink: Horváth-Szabados Olivér 2 (9’, 15’), Szenczi Dávid 2 (20’, 31’), Szovák Noel 2 (36’, 58’), Zakits Erik (63’), Vincze Áron (66’)

 

U12

2024. szeptember 20., péntek 16:30

MLSZ Regionális U12 Nyugati 4. forduló

Szombathelyi Haladás VSE – TIAC VSE 1–3 (0–0)

Szombathelyi Haladás VSE: Németh Gábor – Váraljai Marcell, Andor Balázs (Mecsei Noel 41’), Mecsei Teó, Somogyi Bálint, Palotai Levente, Marton Bálint, Bárány Balázs, Szopori Benett

Edző: Baumgartner Bálint

Gólszerzőnk: Bárány Balázs (73’)

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top