Veszprémben meccseltek legidősebb utánpótlás-játékosaink. U20-asaink nagy csatában szenvedtek 4–3-as vereséget; U17-eseink pedig magabiztosan, 7–4-re győzték le a bakonyi korosztályos gárdát. Vidák Balázs és Hajmási Milán fiatal tanítványai számára véget ért az U15-ös bajnokság; „A” jelű együttesünk az 5., „B” csapatunk pedig a 8. helyet szerezte meg.
A másodosztályú bajnokság első etapjának zárófordulójában eseménydús találkozón múlta felül csapatunkat 4–3-ra a Nagykanizsa gárdája. A mérkőzésen két 16 esztendős fiatalunk: Vajda Dávid és Kovácsics Richárd is bemutatkozott a felnőttek között, ráadásul utóbbi játékosunk góljával szereztünk vezetést a 6. percben, majd Sodics Ádám volt két ízben eredményes; végül azonban a párharc utolsó percében elrabolta a pontokat riválisunk. Együttesünk a 22 fordulós alapszakasz harmadik helyét szerezte meg, így a felső-házban folytatja szereplését.
Megyei I. osztályú futballcsapatunk 3–0-ra győzte le otthonában a Sárvár együttesét. A három pont sorsát az első félidőben meggyőző támadójátékunk, majd a második játérészben hálóőrünk, Horváth Bendegúz bravúrjai döntötték el. Pap Márton kétszer is bevette a sárvári kaput, a párharcot pedig Szenczi Bence találata zárta le. U19-eseink szintén sikerrel vívták meg a sárvári mérkőzésüket, 2–1-re múlták felül korosztályos riválisukat.
A Veszprém elleni hazai mérkőzésen szenvedett súlyosnak tűnő sérülést Rutai Balázs. Válogatott kiválóságunk rehabilitációs kezelése folyamatban van, várhatóan egy hónap múlva térhet vissza a pályára.
Másodosztályú röplabdacsapatunk 3:1-re múlta felül az EMERICUS SE együttesét az alapszakasz utolsó mérkőzésén. Dr. Mucsi Péter tanítványai a bajnokság első szakaszát kiváló eredménnyel teljesítették, melynek köszönhetően pontelőnnyel kezdhetik meg a felső-ház küzdelmeit.