Három igazán erős ellenfél vár címvédő futsalcsapatunkra a Bajnokok Ligája fő fordulójában, október 22-25. között a kazah Almatyban. Bár a sorsolás kemény kihívásokat tartogat, nem szabad lemondani a célról: az elit körbe jutásról.

A mieink kedden a házigazda Kairat Almaty csapata ellen lépnek pályára. A kazah együttes minden kétséget kizáróan Európa egyik legjobb gárdája. Ezt bizonyítja, hogy 2013-ban és 2015-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, míg 2019-ben a második helyen végzett. De ezen kívül még ötször szerepeltek a négyes döntőben. Emellett hazájában 18-szoros bajnoknak, valamint 17-szeres kupagyőztesnek mondhatja magát a klub, melynek jelenlegi keretében négy brazil (Edson Santos, Rangel Pereira, Diego Fávero, Vitao), valamint egy román légiós szerepel (Savio Valadares).

Külön érdekesség, hogy csapatkapitányunk, Dróth Zoltán 2016-2018 között közel két éven át játszott a Kairatban, amivel BL-bronzérmet, valamint kazah bajnokságot és kupát nyert. Vezetőedzőnknek, Felipe Condénak is van közös múltja az Alamatyval, ugyanis 2007-2008-as szezonban másodedzője volt a gárdának.

A másik kazah együttes, a Futsal Club Semey nem büszkélkedhet ilyen eredményekkel, de a 2023-2024-es szezonban úgy nyerte meg a kazah bajnokságot, hogy a döntőben 3–1-re győzte le összesítésben a Kairatot. A gárda jelenlegi keretében hat brazil (Jaime Kniess, Caio Torres, Gabriel Cándido, Ferrao, Dedezinho, Rafael Katata), egy örmény (Rodriguinho), valamint egy orosz légiós található (Maksim Volyniuk). De náluk játszik klubunk volt játékosa, Luiggi Longo is. A legnagyobb név azonban talán a honosított, rendkívül gólerős kapus, Leo Higuita, akit eddig 5-ször választottak meg a világ legjobb cerberusának, és a szezon előtt érkezett a nagy rivális Kairat gárdájától.

A kazahsztáni bajnokság csak nem régen kezdődött. A Kairat csupán két győztes meccset játszott eddig, míg a Semey pályára sem lépett.

A portugál Sporting CP is Európa legszűkebb elitjébe tartozik, mivel 2019-ben és 2021-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Otthon pedig 19-szeres bajnok, valamint 9-szeres kupagyőztes. A gárda portugál válogatottak egész sorát vonultatja fel, de természetesen vannak külföldi játékosaik is. Henrigue Rafagnin, Guilherme, Tatinhó és Wesley Franca Brazíliából érkezett hozzájuk, míg Anton Szokolov orosz, Taynan da Silva kazah, Alex Merlim pedig olasz színekben alkotott eddig maradandót. A Sporting CP összesen 46 különböző trófeát gyűjtött be, így nem csoda, hogy a modern kor egyik legjobb futsalcsapataként tartják számon.

A roppant erős portugál élvonalban eddig egy fordulót rendeztek. A Sporting a Fundao 6–1-es legyőzésével kezdett. Különösen Tomas Paco volt elemében, aki 3 találatot jegyzett.

A csoportból az első három helyezett jut tovább az elitkörbe. Az esélyesség terhe biztosan nem a mieink vállát nyomja majd, ezt pedig akár a hasznunkra is fordíthatjuk. Hajrá Hali!

2024/2025 UEFA Futsal Bajnokok Ligája fő forduló A-ág 4. csoport menetrend:

2024.10.22., kedd

14:00 Sporting CP (POR) – Futsal Club Semey (KAZ)

17:00 Haladás VSE – Kairat Almaty (KAZ)

2023.10.23., szerda

14:00 Haladás VSE – Sporting CP (POR)

17:00 Kairat Almaty (KAZ) – Futsal Club Semey (KAZ)

2023.10.25., péntek

12:00 FC Futsal Club Semey (KAZ) – Haladás VSE

15:00 Kairat Almaty (KAZ)– Sporting CP (POR)

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. TFSE-Tent Budapest
6. Á Studió Nyíregyháza
7. Vehir.hu Futsal Veszprém
8. Rubeola FC
9. Újpest FC
10. Magyar Futsal Akadémia
11. DEAC
12. MVFC Berettyóújfalu
Go to top