Szakosztályok

Harmadosztályú futballcsapatunkat 3–1-re múlta felül a Dorogi FC gárdája a Haladás-stadionban. Szépítő találatunkat a 91. percben szerezte csapatkapitányunk, Ferencz Zoltán. A mérkőzésen ismét lehetősége volt bemutatkozni a felnőtt mezőnyben két 16 esztendős fiatalunknak, Győre Noelnek és Horváth Dánielnek.

Szuperligás csapatunk dupla fordulóval indította a sakkszezont, és mindkét játéknapon bravúros győzelmet ért el a makói Korona Szállóban. Újonc játékosunk, ifj. Gombóc Ferenc győzelemmel debütált.

Élvonalbeli futsalcsapatunk 6–3-as győzelmet aratott az ellen a Nyíregyháza ellen, akitől egyetlen vereségünket szenvedtük el az odavágón. A gólgyártást Luiggi Longo nyitotta, majd Dróth Zoltán és Henrique Diniz is repetázott, végül pedig Rutai Balázs jegyzett bombagólt a Haladás Sportcsarnokban.

A portugál Sporting CP, a belga Sporting Anderlecht Futsal és a szerb KMF Loznica-Grad 2018 csapata ellen folytatjuk az UEFA Futsal Bajnokok Ligáját a legjobb 16 között. A november 2-ai sorsoláson együttesünk a C-csoportban kapott helyet, a csoport minitornáját a Sporting CP otthonában, Lisszabonban rendezik november 28. és december 3. között.

Utánpótlás-futballcsapataink közül U16-osaink megnyerték soros bajnokijukat; az U19-es, valamint az U13-as döntetlent játszott; míg az U12-es vereséget szenvedett. Az U15-ösök mérkőzése 6–0-s vezetésünknél sérülés miatt félbeszakadt. A Bozsik-programban pedig összesen négy U8-as és U9-es gyermekeinkből álló csapatunk mérkőzött.

Az ELTE-BEAC otthonában U19-es futsalcsapatunk 9–5-ös, U17-es együttesünk pedig 7–2-es vereséget szenvedett. Előbbi futsalosaink az első, míg utóbbiak a második félidőben voltak partiban a hazaiakkal.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top