Szakosztályok

Tenisz szakosztályunk idén a Sportligetbe lelt új otthonra. A remek feltételeknek köszönhetően rendkívül sok gyermek kezdte el űzni ezt az igazán látványos sportágat.

Nagyszerűen kezdte a 2020-as esztendőt egyesületünk futsal szakosztálya, ugyanis felnőtt csapatunk februárban hazai környezetben megnyerte a Magyar Kupát. Az év végén pedig meccshátrányban várjuk a második helyen a bajnokság folytatását. 

A nemzetközi szövetség (FIDE) döntésének értelmében 2024-ben Budapest rendezheti meg a világ ötödik legjelentősebb sporteseményét, a sakkolimpiát, melyen szerencsés esetben akár hat Hali-sakkozó is asztalhoz ülhet.

Az ajkai Röpisuli SE otthonában aratott magabiztos győzelemmel zárta a 2020-as esztendőt egyesületünk női röplabdacsapata. Újabb sikerünknek köszönhetően Mucsi Péter tanítványai a tabella első helyéről várhatják a jövő évi folytatást.

A Magyar Labdarúgó Szövetség futsal szakága válogatott kapusunkat, Alasztics Marcellt választotta a 2020-as esztendő legjobbjának. Kitűnő cerberusunk pályafutása során első alkalommal érdemelte ki a jelentős elismerést.

Focistapalánták jelentkezését várja egyesületünk labdarúgó szakosztálya. Vas megye legnagyobb hagyományokkal és eredményekkel rendelkező klubja 2007 és 2016 között született lányok és fiúk számára hirdet toborzót.

                        

Go to top