Szakosztályok

Forrás: UEFA.com

Forrás: UEFA.com

Felnőtt futsalcsapatunk a BL-selejtezőkörében hibátlan teljesítménnyel lett csoportelső, így a sorozat főtábláján folytatja szereplését. A főtáblán ismét négycsapatos minitornákon dől el a továbbjutás sorsa október 26-31. között. Hogy csapatunkat melyik csoportba sorsolják, és mely együttesek lesznek ellenfeleink, azt az augusztus 30-án, 16 órakor kezdődő sorsoláson tudjuk meg.

Együttesünk nagyszerű csapatjátékkal a házigazda KF Tiranát is legyőzte, így százszázalékos mérleggel jutott az UEFA Futsal Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé. Csapatkapitányunk, Dróth Zoltán, valamint Henrique Diniz ismét betalált; fiatal tehetségünk, Nagy Kevin pedig első gólját szerezte a nemzetközi sorozatban.

Egyhetes közös edzőtáborban vesz részt augusztus utolsó napjaiban a magyar férfi futsal „A” és U19 válogatott Budapesten. A felnőtt keretbe Alasztics Marcell, Vas Ádám, Dávid Richárd és Nagy Kevin kapott meghívót. A korosztályos csapattal Kovács Máté, Gerencsér Antal, Vatamaniuc-Bartha Dávid és Szalmás Zoltán tréningezik.

Felnőtt futsalcsapatunk 4-3-as győzelemmel szerzett újabb 3 pontot az UEFA Futsal Bajnokok Ligája-selejtezőjének második fordulójában. A javarészt portugál játékosokból álló luxemburgi FC Differdange együttese elleni párharcon Dróth Zoltán duplázott, mellette pedig Vas Ádám, valamint Dávid Richárd is feliratkozott a nemzetközi sorozat Haladás-góllövőlistájára.

Augusztus 9-étől szakosztályvezetőnk, Veréb István vezetésével kéthetes intenzív edzőtáborban erősödtek birkózóink. Az első héten Ligeti Richárd edzőnkkel hat utánpótláskorú fiatal sportolónk Nagykanizsán vett részt régiós edzőtáborban, majd a második héten a teljes szakosztály együtt tréningezett a Haladás Sportkomplexumban.

Egyesületünk szeptember első hétvégéjén Liget Kupa 250-es Grand Prix Amatőr Versenyt rendez a Sportligetben.

                        

Go to top