Szakosztályok

Két érmet gyűjtöttek be íjászaink a 3D Országos Bajnokságon. Tomsics Balázs csupán három, míg Kukorelli Edit nyolc ponttal maradt le a fényesebb medálról.

Csupán a 11-esekkel győzött a megyei I. osztályban szereplő Rum a Zanati KSE-Haladás VSE ellen lejátszott labdarúgó Magyar Kupa mérkőzésen. A mieink a játék képe alapján egyértelműen továbbjutási esélyt szalasztottak el.

A sorsolás alapján az NB I-es bajnokság első fordulójában, augusztus 31-én a Ferencváros otthonába látogat futsalcsapatunk. A nagy rivális Berettyóújfaluval a 4. körben találkoznak majd először a mieink, még pedig idegenben.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után most már több mint egy hónapja megszokott termükben gyakorolnak bokszolóink. A szakosztályunk várja 8 évesnél idősebb gyerekek jelentkezését.

Határozottan jól szerepeltek súlyemelőink az országos csapatbajnokság regionális selejtezőjében. Ugyanakkor kiderült, hogy a nemzetközi szövetség nem rendezi meg szeptemberben az U23-as és a junior Európa-bajnokságot, így Gyürüs Barbara és Boros Viktória is hiába készült a versenyre.

Hosszú szünet után ismét edzésbe állhattak felnőtt futsalosaink. Juanra mester az első héten kilenc foglalkozást tart a keret tagjainak.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top