Szakosztályok

Zsinórban aratott nyolc győzelem után a kilencedik bajnokiját elveszítette NB II-es futsal csapatunk. A mieink a fiaskó ellenére továbbra is a Nyugati-csoport élén állnak.

Küzdelmes mérkőzésen 6:1 arányú győzelmet aratott élvonalbeli futsal csapatunk a pontvadászat 10. fordulójában a Fradi ellen. A mieink első, valamint utolsó találatát is Hajmási Milán szerezte.

Két országos bajnokságon is szerepeltek ökölvívóink. Az eredménylista élére Vidos Korina szereplése kívánkozik, ugyanis aranyérmet nyert súlycsoportjában a junior és ifjúsági korosztályok debreceni erőfelmérőjén.

Továbbra is pontveszteség nélkül vezeti az NB II-es futsal-bajnokság Nyugati-csoportját a „Kis Hali”. A mieink a 8. fordulóban az Érd együttesét verték hazai környezetben 11:3-ra.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesítettek Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai a Haladás Sportkomplexumban megrendezett korosztályos versenyen. Fiataljaink a sok érem mellett három különdíjat is itthon tartottak.

Pár óra leforgása alatt kétszer is legyőzte NB II-es női röplabdacsapatunk a Balatonfüred U21-es együttesét. Mucsi Péter tanítványai így továbbra is veretlenül menetelnek a bajnokságban.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top