Szakosztályok

Két győzelemmel kezdte szereplését NB II-es női röplabdacsapatunk. A mieink először idegenben a KÖZGÁZ, majd hazai környezetben az Ajka együttesét győzték le 3:2 arányban.

Ragyogó kezdésének köszönhetően 4:1-es győzelmet aratott élvonalbeli futsal csapatunk a pontvadászat 5. fordulójának rangadóján a Veszprém gárdája ellen. A mai mérkőzés a szakosztály egykori alapítójának, Németh Péternek a  kezdőrúgásával indult. Juanra mester legénysége hazai környezetben elért sikerének köszönhetően feljött a tabella első helyére.

Rendkívül érdekes, változatos mérkőzésen óriási győzelmet aratott NB I-es futsal csapatunk a többszörös bajnok Berettyóújfalu otthonában. A sikerben igen komoly szerepet játszottak sajátnevelésű fiatal játékosaink.

Jól szerepeltek sportolóink a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Budapesten megrendezett viadalán. Összesen két ezüst-, valamint egy bronzéremmel a tarsolyukban tértek haza.

Gól nélküli döntetlent játszott a Zanattal közös felnőtt futballcsapatunk a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa 3. fordulójában a Kőszeggel,  így a szabályzat értelmében mi jutottunk a következő körbe.

Szenzációs 2:1 arányú győzelmet aratott NB I-es futsal csapatunk a pontvadászat 4. fordulójában a Berettyóújfalu otthonában. A Juanra-legénység mindkét találatát Hajmási Milán szerezte.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Rubeola FC
6. Újpest FC
7. Magyar Futsal Akadémia
8. DEAC
9. MVFC Berettyóújfalu
10. TFSE-Tent Budapest
11. Á Studió Nyíregyháza
12. Vehir.hu Futsal Veszprém
Go to top