NB I.-es futsalcsapatunk 8–1-es győzelmet aratott a Nyíregyháza együttese ellen a bajnokság 5. fordulójában. Sipos Gergő kezdte a gólgyártást, Hajmási Milán háromszor is betalált, Dávid Richárd és brazil légiósunk, Arnon Cassemiro távoli bombájával növelte a különbséget, valamint Rutai Balázs és Knizs Olivér is beköszönt.
Megyei I. osztályú futballistáink nyolcadik győzelmüket aratták az idényben, ezúttal a Söpte vendégeként nyertek 3–1-re. Az első játékrészben Szenczi Bence és Tóth Márton találatával kétgólos előnyre tettünk szert, majd a söptei szépítés után egy újabb Szenczi Bence villanás döntötte el a bajnoki pontok sorsát. Márkus Gábor U19-es tanítványai is éppen 3–1-re múlták felül korosztályos riválisukat, fiataljaink is veretlenül foglalják el a tabella első helyét.
Több mint kéthetes szünet után folytatódik az élvonalbeli bajnokság, egy hét alatt kétszer is a Haliban harcolunk a pontokért. Szeptember 26-án a Nyíregyháza együttesét fogadjuk, majd 30-án az Aramis gárdája látogat hozzánk a Haladás Sportkomplexumba. A Nyíregyháza elleni mérkőzésünket követően NB II.-es csapatunknak is szurkolhatnak nézőink, akik a Mad Dogs Futsal ellen lépnek pályára.
U20-as futsalcsapatunk több hiányzót nélkülözve késztette nagy csatára a Kecskemétet, a 38. percben Kárász Noel negyedszer is betalált, ezzel ekkor még döntetlen volt az állás, azonban a lefújás pillanatában 4-7 állt a Haladás Sportkomplexum kijelzőjén, ellenfelünk örülhetett a három pontnak. U17-es gárdánk egygólos hátrányból fordított a második játékészben, és kiváló védekezéssel, remek támadójátékkal végül 6–3-ra múlta felül riválisát.
Másodosztályú futsalosaink igazi gólparádét rendeztek Tolnában, 12–3-ra múlták felül a hazaiakat a bajnokság 4. fordulójában. Csapatkapitányunk, Vidák Balázs hatszor volt eredményes, Knizs Olivér háromszor talált be, Volner Bence duplázott, valamint Dobos Dávid is feliratkozott a góllövők listájára.
Felnőtt labdarúgóink folytatták győzelmi sorozatukat a Megyei I. osztályú bajnokságban, nem is akármilyen sikerrel, 4–1-re győzték le a szintén veretlen Vép gárdáját a Haladás Sportkomplexumban. Sály Péter a 11. percben megszerezte első Haladás-találatát, a második játékrész Varga Csaba góljával indult, majd Szenczi Bence volt sikeres, végül pedig Tóth Bence is először köszönt be zöld-fehér színekben, mindössze hat perccel pályára lépése után. U19-eseink gól nélküli döntetlent játszottak a vépiek korosztályos együttesével.
Utánpótláscsapataink közül hárman sem engedtek találatot ellenfelüknek, egy híján minden csapatunk győzelemmel hagyta el a pályát az elmúlt játéknapokon. U11-es fiataljaink számára pedig megkezdődtek a régiós Bozsik-tornák. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.
A világ legrangosabb viadalán, a World Archery 3D világbajnokságon képviselte barebow kategóriában Magyarországot íjász kiválóságunk, Molnár József. Dodesz az egyéni versenyben a rendkívül előkelő 7. helyet szerezte meg, míg csapatban a 8. helyen zártak Kovácsné Bulin Andreával.
Szeptember 21. és 22. között Budapesten edzőtáborozik az U19-es futsalválogatott. Az összetartásra Knizs Olivér, Vincze Bálint és Kiss Patrik kapott meghívót Frank Tamástól.
Hét versenyzőnk képviselte egyesületünket az idei Junior Súlyemelő Országos Bajnokságon Tamásiban. Remekeltek fiataljaink az erőpróbán, Márkus Erzsébet szakosztályvezetőnk és Ligeti Ferenc edzőnk tanítványai mindannyian éremmel tértek haza a versenyről. Papp Géza és Hegedüs Milán junior országos bajnoki címet szerzett, előbbi a 102 kilogrammosok között, míg utóbbi versenyzőnk a +109 kilogrammosok mezőnyében.