Utánpótláskorú futballistáink számára véget ért a szezon első fele, az esztendő utolsó mérkőzését U19-eseink játszották, a Magnetic Andráshida otthonában arattak 2–1-es győzelmet.
A Magyar Futsal Akadémia otthonában arattak 4–1-es győzelmet élvonalbeli futsalosaink a bajnoki pontvadászat 14. fordulójában, ezzel pedig a tabella második helyére ugrott csapatunk. A vezetést Vas Ádám büntetőjével szereztük meg, majd Szalmás Zoltán gólja következett egy sakk-matt akció végén. A második játékrészben is kétszer vettük be riválisunk kapuját: két perc leforgása alatt Fehér Dániel, valamint Luiggi Longo is beköszönt, kialakítva ezzel a találkozó végeredményét.
A korosztályos futsalválogatott december 7. és 11. között Csehországban edzőtáborozik, programjukban Ukrajna és a házigazda csehek elleni mérkőzés is szerepel. Egyesületünk két saját nevelésű játékosa kapott meghívót, Knizs Olivér és Kiss Patrik.
Címvédő futsalcsapatunk a Veszprém Futsal elleni visszavágón 5–0-s győzelemmel vett revansot a szezon hajnalán elszenvedett idegenbeli vereségért. A patikamérlegen kiszámolt csapatmunka először Vas Ádám bombájával, majd Henrique Diniz találatával ért kétgólos vezetést; majd a szünetet követően Dróth Zoltán, brazil légiósunk repetája és Kovács Máté gólja alakította ki magabiztos győzelemmel szerzett három pontunk sorsát. Válogatott hálóőrünk, Alasztics Marcell pedig gondoskodott arról, hogy a bakonyiak közül senki ne iratkozzon fel a góllövőlistára.
Kiválóan szerepeltek Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai a tatabányai felnőtt súlyemelő országos bajnokságon, három éremmel tértek haza versenyzőink az erőpróbáról. Gyürüs Barbara idén sem talált legyőzőre, és megvédte országos bajnoki címét a +87 kilogrammosok mezőnyében, Darabos Sára ezüstérmet szerzett 55 kilogrammos súlycsoportjában, Molnár Kinga pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a 71 kilogrammosok között.
U17-es futballistáink első helyen zárták az őszi szezont bajnokságukban; mérlegük kilenc győzelem, egy döntetlen és két vereség féltávnál. U19-eseink és U14-eseink győzelemmel hagyták el a pályát az elmúlt játéknapon; U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es együtteseinknek ezúttal nem sikerült a pontszerzés.