Utánpótláskorú futsalosaink számára nagyüzemi hajrával ért véget az esztendő, szakosztályunk minden fiatalja pályára lépett az elmúlt játéknapokon. U20-asaink egy pontot hoztak haza a Kincsem otthonából, U17-eseinknek ellenben nem sikerült felülmúlniuk Pest megyei riválisukat. U13-as csapatunk kiváló teljesítménnyel jutott a felső-házba, U11-eseink pedig százszázalékos mérleggel szerepeltek bajnokságuk 2. fordulójának tornáján.
Bajnoki címvédő futsalosaink az esztendő utolsó mérkőzésén 4–2-es győzelmet arattak az Aramis SE vendégeként. A párharcon Rutai Balázs szerezte meg vezetést csapatunknak, a szünetre azonban még egállal mentünk. A fordulást követően aztán Hajmási Milán, Sipos Gergő és Henrique Diniz góljára már csak egy szépítő találat jutott a hazaiaktól, zsinórban hetedik sikerünkkel az első helyen telelünk a tabellán.
A Vas Megyei Gyermekotthonok lakóinak szervezett negyedik alkalommal jótékonysági ünnepi rendezvényt Őze-Guth Szilvia. A szívmelengető esemény házigazdája idén is egyesületünk volt, a Haladás játékosai és a támogatók pedig boldogan csatlakoztak a gyermekek ajándékozásához. A vendégül látott fiatalok saját produkciókkal is készültek, az önfeledt hangulat pedig Herceg előadásával érte el csúcspontját.
A Vas Megyei Sportági Szakszövetség kiemelkedő szakmai munkájáért részesítette elismerésben klubmenedzserünket, Szántó Erzsébetet, valamint Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk vezetőedzőjét, Szenczi Imrét.
Másodosztályú futsalosaink az idényben eddig hazai környezetben nem hibázó UTE vendégeként arattak 4–2-es diadalt, sikerüknek köszönhetően a tabella harmadik helyére ugrottak. Az első játékrészben élvonalbeli fiatal tehetségünk, Fehér Dániel, majd Puhr Bálint, valamint korosztályos válogatott saját nevelésű játékosunk, Kiss Patrik talált be. A pihenőt követően pedig Volner Bence góljával alakult ki a végeredmény.