Szakosztályok

Saját nevelésű 18 éves tehetségünk, Knizs Olivér, és a télen másodosztályú együttesünkbe érkező Fehér Dániel NB I.-es csapatunkban kapnak lehetőséget.

Egyesületünk sportolója, Szabados Ármin a hatodik helyet szerezte meg 23 fős mezőnyében a jeruzsálemi U18-as Atlétikai Európa-bajnokságon. A fiatal, tehetséges kalapácsvető a Szombathelyi Sportiskolából érkezett egyesületünkhöz, és dobásainál már csak tervei nagyobbak. Lezsák Balázs edzőnkkel rengeteget dolgoznak a megvalósításon, Ármin pedig eredményeivel bizonyítja rátermettségét.

Az UEFA nyoni központjában elkészítették a futsal Bajnokok Ligája-fő fordulójának sorsolását. Idén is találkozunk a portugál SL Benficával, valamint ellenfelünk lesz még az ukrán MFC Kherson, csoportunk minitornáját pedig a United Galati otthonában, Galac városában rendezik október 25. és 30. között.

Judósaink edzőtáborában is élménydús programokkal tették különlegessé ifjú sportolóink számára az egyhetes intenzív tréninget.

Teniszszakosztályunk nyári tábora is remek hangulatban telt, a napi két edzés mellett számtalan játékos programban volt részük a gyermekeknek, a hetet pedig egy háziversennyel zárták, ahonnan minden lurkó éremmel tért haza.

Íjász kiválóságunk, Molnár József képviseli Magyarországot a csupaszíj (barebow) kategóriában a július 7. és 17. között zajló birminghami Világjátékokon. A 3D-kategóriában világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó sportolónk az 58 fős magyar csapat tagjaként a Testnevelési Egyetemen tette le az esküt kedd délután.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top