Szakosztályok

NB II.-es futsalcsapatunk 5–1-es vereséget szenvedett az UTE ellen a Haladás Sportkomplexumban.

Utánpótláscsapataink mindegyike pályára lépett az elmúlt napokban. Fiatal futballistáink mérlege öt győzelem és két vereség. Edzői értékelések, keretek és góllövők az alábbi összefoglalóban.

U20-as és U17-es futsalosaink számára is elrajtolt a bajnokság, Budapesten léptek pályára az első fordulóban. Előbbi együttesünk öt játékossal vette fel a kesztyűt a Magyar Futsal Akadémia ellen, és a szünetbeli döntetlen állást követően végül 6–2-es vereséget szenvedtek. U17-es gárdánk csak megnehezíteni tudta riválisának dolgát, és 5–1-re múlta felül őket a fővárosi gárda.

Megyei I. osztályú labdarúgóink 2–0-ra győzték le otthonában a Rábapaty KSK-t. Az első félidő utolsó percében Varga Csaba értékesített büntetőjével szereztük meg a vezetést, majd a második játékrészben Tóth Márton duplázta meg előnyünket, ezzel pedig zsinórban ötödik sikerünknek örülhettünk a lefújás pillanatában. U19-eseink 1–1-es döntetlent játszottak a Rábapaty korosztályos együttesével, Nagy Dávid szerezte párharc Haladás-találatát.

A 2024-es futsal-világbajnokság selejtezőjének első párharcára készül nemzeti csapatunk, keretében öt Haladás-játékossal. Szeptember 19-én szülővárosunkban, Szombathelyen az Arena Savaria ad otthont az Izrael elleni csoportmérkőzésnek.

Élvonalbeli futsalcsapatunk a bajnoki küzdelmek negyedik fordulójában 6–3-ra maradt alul a Berettyóújfalu vendégeként. Dávid Richárd találatával ugyan mi szereztünk vezetést, ezt azonban öt hazai gól követett, Luiggi Longo és Hajmási Milán pedig már csak szépíteni tudott az eredményen.

                        

Go to top