Szakosztályok

Három korosztályunk számára kezdődött meg az új idény, két győzelem és egy döntetlen ifjú futballistáink mérlege az első játéknapon. U17-eseink egy gólt sem engedtek ellenfelüknek, U16-osaink kétgólos hátrányból fordítottak, és tartották itthon a három pontot. U15-ös korosztályunk pedig kiegyenlített mérkőzésen játszott döntetlent.

Másodosztályú futsalcsapatunk 2–2-es döntetlennel rajtolt hazai pályán a TFSE-BeStrong gárdája ellen. A Haladás-találatokat az első félidőben Fehér Dániel, a második játékrészben Vatamaniuc-Bartha Dávid szerezte, kapunkban pedig Homlok Levente remekelt.

Egyesületünk Európa-bajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes klasszisa képviseli hazánkat a szabadfogásúak 125 kilogrammos mezőnyében a szeptember 10. és 18. között Belgrádban rendezett birkózó-világbajnokságon. Megkérdeztük Danit, hogy érzi magát, hogyan telik a felkészülés hajrája.

Kihagyás vár csapatkapitányunkra, Dróth Zoltán a futsalválogatott edzésén bokasérülést szenvedett.

NB II.-es futsalosaink számára is megkezdődnek a bajnokság küzdelmei. A nyitányon az előző szezonban még az élvonalban tapasztalatot gyűjtő TFSE-BeStrong együttesét fogadjuk a Haladás Sportcsarnokban augusztus 26-án 19 óra 30 perckor.

A Halmosi-kupa második fordulóját is sikerrel vette Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk. A Rum vendégeként először egy öngóllal szereztük meg a vezetést, majd Tóth Márton és Sály Péter találatával végül 3–0-ra nyertünk.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top