Szakosztályok

Meglepetéssel indítottak a zöld-fehérek Bükön. A mérkőzésen már érezni lehetett a régi szombathelyi gőzmozdony elsöprő erejét, még ha csak rövid ideig is.

Telt házzal kezdte meg a mérkőzést a Haladás VSE és az SZKKA csapata. Az ellenfél szurkolóinak meglepetésére az első félidő utolsó harmadáig a HVSE lányai vezettek. A régi zöld-fehér csapatnak elég lassan sikerült felvenni a játék ritmusát és úgy tűnt a fiatalok tartani tudják 2-3 gólos előnyüket. Az őszi szezonban 19 gólos különbséggel kaptunk ki, míg a mai mérkőzésen már csak 5 találattal tudott jobb lenni ellenfelünk az NB1-s igazolásai ellenére.

Sportíjász sikerek a FeHOVÁN. Több érmet is sikerült gyűjteni a Nibur fantázia névre hallgató Haladás VSE sportíjász szakosztályának.

Budapest több Országos bajnokságnak is helyt adott az elmúlt héten. A FeHOVA keretein belül került megrendezésre a 3D Terem OB, az IFAA Terem OB, és a WA Terem OB. A megmérettetések csütörtökön kezdődtek a 3D versennyel. Több versenyzőnk is képviselte a zöld fehér együttest. Szinte minden korosztályban és versenyen sikerült érmet szereznünk. Sok helyen csak 1-1 pontont múlott az aranyérem.

Eredmények:

3D Terem Országos Bajnokság

Molnár József - 1. hely

Talpas Gy. Csaba - 2. hely

 

IFAA Terem Országos Bajnokság

Tomsics Balázs - 2. hely

 

WA Terem Országos Bajnokság

Csikós Péter - gyerek vadászreflex - 2. hely

Baranyai Levente - gyerek barebow - 2. hely

Molnár József - 2. hely

Talpas Gy. CSaba - 3. hely

Akadozik a HVSE NB1/B gőzmozdonya. Vasárnap folytatódott a női kézilabda bajnokság Dunaújvárosban és pont nélkül tértek haza a zöld fehérek.

Nagy gólkülönbséggel tértek haza lányaink a hétvégi mérkőzésről. A DKKA felvonultatott néhány NB1-s játékost a vasárnapi NB1/B-s keretben, akik szombaton az MTK ellen is játszottak. Valószínű, hogy az őszi vereség után szerettek volna revansot venni és biztosítani a helyüket a bajnokságban. Nem vagyunk még NB1-s csapat, így a vereség várható is volt a jóval rutinosabb és erősebb együttes ellen. Az ellenfél már a forduló elején meglépett és a távolság a két csapat között folyamatosan nőtt, a meccs végére szinte láthatatlanná vált a különbség.

A mérkőzés negyedétől egyre jobban szétesett a játékunk a nyomás hatására. De lányaink nem adták fel és az utolsó percig küzdöttek a sikertelen találatok ellenére. Sajnos, az eredmény nem tükrözi hűen sportolóink tudását, és a gól különbség ellenére büszkék vagyunk rájuk, hogy kitartottak az utolsó hetes gólig. A zöld szív mindig nagyobbat dobban!

Haladás VSE - DKKA 25-45

HVSE: Márkus - Sebestyén, Takács K. 2, Szabó J. 3, HEGEDŰS 7, Hrabovszky 1, Gerencsér. Csere: Feriberger 1, Bolfán 1, Baranyai 3, Guttyán 2, Doncsecz 1, Kaposvári 4, Kiss N., Dudora. Edző:Hamar Zoltán

Gyenge kezdés a Haladás VSE női kézilabdázóinál. Február 12-én folytatódott a bajnokság a zöld fehérek számára. Az első találkozó Bükön volt a Mohácsi TE ellen.

A hosszú és kemény alapozás és a győztes felkészülési meccsek nem várt eredményt hoztak a hétvégén. Sajnos a csapat nem a tőle elvárt formát mutatta. 15 percig tudtuk tartani a mérkőzést, majd sok eladott labda és kihagyott ziccer után az ellenfél csapata meglódult. A véghajrában sikerült feljönnünk egy gólos különbségre, de a fordítás már nem sikerült. El kell ismernünk, hogy sok amatőr hibával játszottunk és a mohácsiak sokkal koncentráltabb formát mutattak. Az eredmény 25-33 a vendég csapat számára. Pozitív, hogy az új igazolásaink közül Szabó Janka jó és pörgős formát mutatott, míg a régiek közül Guttyán Adrienn hozta a kötelező gólokat.

A felnőtt csapat mellett a junior csapatunk nagyon izgalmas meccs után megszerezte első pontját a bajnokságban. Az eredmény 29-29, ami szépnek mondható az őszi 13 gólos vereség után. Csapatunk végig koncentráltan tudott játszani. Bízunk benne, hogy a következő meccsek közül többet tudunk pontra váltani.

Hamar Zoltán: “Meg kell hoznunk néhány drasztikus lépést, és bele kell nyúlnunk a csapat összeállításába. Még a tavaszi szezon elején megtesszük a lépéseket.”

Erősítéssel vág neki a Haladás VSE női kézilabda csapata a tavaszi szezonnak. A félévi szünetben három új játékos érkezett a szombathelyi zöld-fehérekhez.

Az új játékosok már január óta a csapattal edzenek és készülnek a következő szezonra. A bajnokság első meccse most hétvégén Bükön lesz a mohácsi gárda ellen. A sportolók bemutatására a vezetőség sajtó tájékoztatót hívott össze reggel 10 órára. A játékoson kívül a rendezvényen részt vett Gál Sándor szakosztályvezető és Hamar Zoltán vezetőedző is.

Gál Sándor elmondta:

A szezon első fele egy teszt volt, fel kellett mérnünk, mik az erősségeink és gyengeségeink. Az elemzés után tudtuk, hogy néhány posztra erősítés kell. A vezetőedző javaslatára Szabó Jankára irányítóként, Kaposvári Anitára átlövőként, míg Dudora Nikolettára kapusként számítunk. Janka és Anita a szegedi, Niki pedig a csurgói kézilabda csapatból érkeztek. A lányok boldogan fogadták a megkeresést és bízunk benne, hogy hamar be tudnak illeszkedni a játékba. A felkészülési meccseken szép formát mutatott a játékunk.

Hamar Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy nagy reménységgel vágnak neki a bajnokságnak. A csapat frissítés mindenképp jót tesz a lányoknak és kialakulhat egy egészséges versenyhelyzet házon belül, hiszen egy pozícióra több játékos is jut.

Az esemény végén Gál Sándor hozzátette, hogy a felnőtt csapat stabilizálása volt a fő feladat az első félévben. Nagyon nehéz feladat volt nulláról felépíteni egy csapatot, de úgy néz ki jó irányba haladunk. A jövőben már nagyobb energiával tudunk összpontosítani az utánpótláskorú játékosokra, hogy egy erős szakosztály költözhessen az új Haladás sportlomplexumba.

Február első hétvégéjén, Győrbe utazott egyik tehetséges játékosunk - Gerencsér Soma - a Panacor Kupára. A 9 évesek között, a narancs pályán mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb játékkal a bronz érmet szerezte meg. De ennyivel nem érte be, elindult a 10-11 éves teniszezők zöld pályás versenyén is. Itt az első kanyarban kiesett, így vigaszágra került, ahol a döntőig menetelt és 2. helyen végzett. 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Újpest FC
6. Magyar Futsal Akadémia
7. DEAC
8. MVFC Berettyóújfalu
9. TFSE-Tent Budapest
10. Á Studió Nyíregyháza
11. Vehir.hu Futsal Veszprém
12. Rubeola FC
Go to top