Szakosztályok

Az őszi szünet után új edzéssel mutatkozik be a Haladás kézilabda csapata. November 6-án a gyerkőcök együtt edzhetnek az igazi szombathelyi játékosokkal. A szombathelyi sportélet nagy kedvencével, Császár Zsófiával is találkozhatnak a fiatalok.

Lassan hazaköltözünk, de még pár meccs vár ránk az pillanatnyi hazai pályánkon. Az egyik mérkőzést a költőzés előtti fináléban ma le is játszottuk. A Szombathelyi Haladás a sereghajtó VKLSE Győr csapatát fogadta ideiglenes otthonában. Nem gondoltuk volna, hogy ma délután Répcelakon az őszi szezon eddigi legtöbb gólos mérkőzését láthatjuk.

Futsal csapatunk a hét eleji siker után ismét idegenbe utazott. Kemény hét után vannak túl a srácok, és megérdemelten pihenhetnek a következő 2 hétben. Részleteket olvashattok, ha tovább pörgettek!

FTC Futsal - Swietelsky-Haladás VSE  1:4 (1:2)

A papírforma a Hali mellett szólt a mai idegenbeli találkozón. De mint minden találkozó ez sem volt könnyű, sokat tettek a fiúk a három pontért.A Fradi-Hali örök rangadó, ez a feszültség érezhető volt a találkozón és a szabálytalanságok számában is meglátszott. A pályán a szombathelyiek akarata érvényesült, sok helyzetet kidolgozva, végig domináltak a mérkőzésen, bár az eredmény szoros volt az utolsó 3 percig, akkor viszont 2 szép góllal végleg eldöntötték a vasiak a 3 pont sorsát! Megérdemelt Hali győzelem született! A héten még egy találkozó vár a csapatunkra, pénteken Bőny ellen!

Gólszerzők: Leonardo Mendes 2, Michel Melo, Horváth Péter

Haladás VSE: Sásdi B.-Öreglaki N.-Horváth P.-Németh E.-Da Silva Mendes Leonardo Csere: Vidák Balázs-Németh P.-Hajmási M.-Melo José Michael-Márkus G.-Gyurcsányi Zs. Sipos G.-Hegyesi Zs. Gyimesi M.

Edző: Túrzó József

Az élsport környezete ma már meghaladja a korábbi időkre jellemző tevékenységi köröket,  ez alól nem képez kivételt a rehabilitációs és erőnléti munka sem. A gyors és eredményes gyógyulás folyamata szerves része a felkészülésnek, valamint a bajnoki idénynek. A Haladás pedig igyekszik mindent biztosítani a sportolók számára.

Csupán két ponttal szerzett kevesebbet a Haladás Szombathely női röplabdacsapata idei első NB I-es hazai mérkőzésén az eddig szintén nyeretlen ellenfelénél, de a végig szoros, kiélezett mérkőzést a vendég Gödöllő 3:1-re nyerte.

                        

Go to top