Szakosztályok

Két versenyzőnk utazott  a hétvégén Grúziába. Ligeti Dániel és ifj. Veréb István a Golden Grand Prix versenyen vett részt Tbilisziben. A két napos megmérettetés sajnos nem úgy alakult száz százalékban, ahogy mi szerettük volna. De ennek ellenére Dani hozta a második helyet. 

Ifj. Veréb István 86 kg-os kategóriában indult, örmény ellenfelét 10:0-ra míg a magyar Nagy Mihályt 4:3-ra legyőzte. Sajnos a két győzelem után vissza kellett lépnie egy nem várt térd sérülés miatt. 

Ligeti Dániel 125 kg-s kategóriában két győzelemmel kezdett, a nagyobb kihívás egy iráni birkózó volt, de sikeresen vette a feladatot. A döntőben sajnos nem tudta megverni grúz ellenfelét, így marad a második hely, ami szintén nagyon szép eredmény.

Az utánpótlás versenyen a VI. helyet szereztük meg 32 csapat közül a Diák 1. korosztályú kötöttfogású országos bajnokságon, 2 győzelemmel és 3 vereséggel. A szabadfogású versenyek még hátra vannak, ott biztos jobb lesz a zöld fehér klub szereplése.

Veréb István: "Sajnálom, hogy a fiam lesérült, mert igazán jó formában birkózott. Dani eredményére viszont büszke vagyok. Gratulálok neki!"

Június első hétvégéjén rendezték a kötöttfogású birkózó csapatbajnokságot Kaposváron. A Haladás VSE csapata is utazott a megmérettetésre. A két korosztálynak megrendezett versenyen szépen szerepeltek a helyiek és szép eredményeket hoztak haza. Területi versenyen a csapatok a miskolci országos döntőre kvalifikálhatták magukat. Versenyzőink mindent megtettek, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, így a diák korosztályt megnyertük és a serdülőink másodikként jutottak tovább. 

Veréb István: "Jól teljesítettek a fiatalok, már nagyon várjuk az országos döntőt. Bízunk benne, hogy onnan érmekkel tudunk hazatérni."

Eredmények:

Diák:

Szigetvár - Haladás VSE 16:45

Kaposvár - Haladás VSE 20:35

Dél-Zselic - Haladás VSE 18:31

Zalaegerszeg - Haladás VSE 19:29

 

Serdülő:

Kaposvár - Haladás VSE  33:14

Dél-Zselic - Haladás VSE 20:25

Szigetvár - Haladás VSE 11:22

Zalaegerszeg - Haladás VSE 15:30

 

Hosszú hétvégén sem pihentek a zöld-fehér íjászok. Vasárnap Nemesvámos erdejébe utaztak, ahol már tradíciónak számító Fix kupát rendezték.

Korai indulással, már 8 óra magasságában a belövő pályán voltunk. A gyönyörű környezetben a szervezőknek technikás pályát sikerült építenie, nem éppen közeli célokkal. Sokszor megnehezítette az íjász dolgát az állatok előtt lévő kisebb árkok és dombok vagy a sok felfele leadott lövés.

26 kihelyezett akadályt kellett teljesíteni 1+1 lövéses rendszerben. A nap végére kellően sikerült elfáradni, de jó pár érmet tudtunk ismét gyűjteni. A következő hetekben Szentgotthárdra és Gosztolára utazunk, és bízunk benne, hogy jó eredményekkel térünk majd haza.

Takács Gergő: "Igazán jó felkészülés volt a csapat számára, a távoli célok leküzdése nehéz feladat, de mi ezt szeretjük."

Eredmények:

Tomsics Balázs TR-RB I. hely | Molnár József BB II. hely | M. Tóth Szilvia TR-RB I. hely | Seres Armand CRB III. hely | Takács Gergő TR-RB III. hely

Zajlik az élet a birkózók háza táján. Veréb mester tanítványai folyamatosan, hétről hétre versenyeken vesznek részt, és hozzák az elvárt eredményeket. A szakosztályban komoly edzésmunka folyik, így nem meglepőek a dobogós helyezések.

Az elmúlt hetekben több megmérettetésen is képviselték klubunkat. A felnőtt országos bajnokságon sikerült ismét 3 arany érmet szereznünk, és természetesen több dobogós hely is született. Az egyéni számok mellett magas fölénnyel nyertük meg a csapatversenyt, köszönhető a versenyzőink kiváló munkájának. 

Eredmények:

Molnár Bálint 74 kg I. | Ligeti Richárd 74 kg III. | Veréb István 86 kg I. | Hatos Gábor 97 kg III. | Wittmann Kristóf 97 kg III. | Csercsics Richárd 125 kg I. | Ligeti Dániel 125 kg II.

Most hétvége viszont az ifjúságról szólt. 27-én Nemes Bálint az első helyet szerezte meg 69 kg-s kategóriában a nemzetközi Ifjúsági szabadfogású válogató versenyen Bratislavaban. 28-án pedig Tatabányán a Diák I. kötöttfogású OB-n, ahol kb 180 gyerek jelent meg Buday Bálint harmadik, míg Gellén Milán a dobogó második fokára állhatott fel.

Veréb István: "Eseménydús hétvégéken vagyunk túl. Jól teljesítenek a sportolók, bízom benne, hogy a fiatalok egyre több sikert könyvelhetnek el."

Eseménydús heteken van túl az íjász szakosztályunk. Hétről hétre járják a versenyeket és gyűjtik a 2017-s érmeket. Hétvégén az országos Grand Prix versenyen, míg előtte héten a nemzetközi szintű Alpok-Adria Terepversenyen vettek részt. 

Május 20-21-én került megrendezésre a Alpok-Adria kupasorozat magyar fordulója Sasréten. A verseny fő célja az íjászat népszerűsítésén kívül a válogatott kerettagság kialakítása és a minősítések megszerzése volt. Klubunkat Molnár József képviselte, és kiélezett szoros küzdelemben a harmadik helyet szerezte meg, ami az összetettben 15 pontot jelent és egyelőre ez a negyedik helyet jelenti. A versenysorozatból még két forduló van hátra , egy Ausztriában és egy Horvátországban. 

                        

Go to top