Szakosztályok

Fiú vonalon is éllovas lehet a Haladás VSE, hiszen a fiatalkorú srácok táborozatásával az utánpótlás-bázis növelése mellett tette le a voksot a szombathelyi zöld-fehér egyesület. A felmenő rendszer támogatásának gondolata korábban is jelen volt a szakosztályvezetés előtt, azonban az elmúlt időszak biztosított igazán lehetőséget rá, hogy a szombathelyi egyesület erre az ösvényre is rálépjen.  Szeptembertől négy utánpótlás korosztályban is versenyezhetnek a fiatalkorúak, azonban mindennek az előcsarnoka a nyári napközis tábor megszervezése volt.

Hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre a hétvégén a vasi megyeszékhelyen a második tematikus jellegű Sörfesztivál, mely számos programmal, kikapcsolódási lehetőséggel, és nem utolsó  sorban csapolt sörök armadájával várta a látogatókat. 

Ünnepélyes keretek között szombaton került átadásra Répcelak vadiúj multifunkcionális sportcsarnoka, mely a legmodernebb innovatív fejlesztések egyik méltó reprezentánsa a Vas megyei településen.  A megközelítőleg 1100 négyzetméteres csarnok házigazdája lehet kosárlabda, röplabda és nem utolsó sorban kézilabda mérkőzéseknek is, hiszen ez utóbbi kategóriában is a sportcsarnok minden igényt kielégít.  A szabványos és elegáns kézilabdapálya mellett, iroda, konditerem, klubszoba, szauna illetve emeleti lelátó is szolgálja a betérők kényelmét.  Az alsóhangon közel háromszáz fő befogadására kalibrált létesítmény emlékezetes megnyitóval indította el remélhetőleg hosszú, és hasznos működését. A csarnokavató eseményeinek záróakkordjaként csapatunk a hazai gárdával mérkőzött meg egy látványos, valamint közönségszórakoztató összecsapás keretében.

Két versenyzőnk utazott  a hétvégén Grúziába. Ligeti Dániel és ifj. Veréb István a Golden Grand Prix versenyen vett részt Tbilisziben. A két napos megmérettetés sajnos nem úgy alakult száz százalékban, ahogy mi szerettük volna. De ennek ellenére Dani hozta a második helyet. 

Ifj. Veréb István 86 kg-os kategóriában indult, örmény ellenfelét 10:0-ra míg a magyar Nagy Mihályt 4:3-ra legyőzte. Sajnos a két győzelem után vissza kellett lépnie egy nem várt térd sérülés miatt. 

Ligeti Dániel 125 kg-s kategóriában két győzelemmel kezdett, a nagyobb kihívás egy iráni birkózó volt, de sikeresen vette a feladatot. A döntőben sajnos nem tudta megverni grúz ellenfelét, így marad a második hely, ami szintén nagyon szép eredmény.

Az utánpótlás versenyen a VI. helyet szereztük meg 32 csapat közül a Diák 1. korosztályú kötöttfogású országos bajnokságon, 2 győzelemmel és 3 vereséggel. A szabadfogású versenyek még hátra vannak, ott biztos jobb lesz a zöld fehér klub szereplése.

Veréb István: "Sajnálom, hogy a fiam lesérült, mert igazán jó formában birkózott. Dani eredményére viszont büszke vagyok. Gratulálok neki!"

Június első hétvégéjén rendezték a kötöttfogású birkózó csapatbajnokságot Kaposváron. A Haladás VSE csapata is utazott a megmérettetésre. A két korosztálynak megrendezett versenyen szépen szerepeltek a helyiek és szép eredményeket hoztak haza. Területi versenyen a csapatok a miskolci országos döntőre kvalifikálhatták magukat. Versenyzőink mindent megtettek, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, így a diák korosztályt megnyertük és a serdülőink másodikként jutottak tovább. 

Veréb István: "Jól teljesítettek a fiatalok, már nagyon várjuk az országos döntőt. Bízunk benne, hogy onnan érmekkel tudunk hazatérni."

Eredmények:

Diák:

Szigetvár - Haladás VSE 16:45

Kaposvár - Haladás VSE 20:35

Dél-Zselic - Haladás VSE 18:31

Zalaegerszeg - Haladás VSE 19:29

 

Serdülő:

Kaposvár - Haladás VSE  33:14

Dél-Zselic - Haladás VSE 20:25

Szigetvár - Haladás VSE 11:22

Zalaegerszeg - Haladás VSE 15:30

 

Hosszú hétvégén sem pihentek a zöld-fehér íjászok. Vasárnap Nemesvámos erdejébe utaztak, ahol már tradíciónak számító Fix kupát rendezték.

Korai indulással, már 8 óra magasságában a belövő pályán voltunk. A gyönyörű környezetben a szervezőknek technikás pályát sikerült építenie, nem éppen közeli célokkal. Sokszor megnehezítette az íjász dolgát az állatok előtt lévő kisebb árkok és dombok vagy a sok felfele leadott lövés.

26 kihelyezett akadályt kellett teljesíteni 1+1 lövéses rendszerben. A nap végére kellően sikerült elfáradni, de jó pár érmet tudtunk ismét gyűjteni. A következő hetekben Szentgotthárdra és Gosztolára utazunk, és bízunk benne, hogy jó eredményekkel térünk majd haza.

Takács Gergő: "Igazán jó felkészülés volt a csapat számára, a távoli célok leküzdése nehéz feladat, de mi ezt szeretjük."

Eredmények:

Tomsics Balázs TR-RB I. hely | Molnár József BB II. hely | M. Tóth Szilvia TR-RB I. hely | Seres Armand CRB III. hely | Takács Gergő TR-RB III. hely

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 
Go to top