Lassan egy hete már intenzíven mozognak utánpótlás csapataink,  ugyanis az elmúlt időszak folyamán megkezdődött a szezont előkészítő nyári alapozás.  A fiatalok a Haladás Sportkomplexum mellett a Csónakázó-tó környékén, illetve az atlétikai pályán már javában belecsaptak a munkába, azonban a veleje csak a jövő héten következik. Szentgotthárdon ugyanis edzőtábor várja majd a kézilabdásokat, ahol az előttük álló megterhelő egy hét mellett azért sok közösségi élményben is részük lehet.  A változatos sporthét érinti ifjúsági,  serdülő illetve U14-es leánycsapatunkat is,  ezt követően pedig majd a fiúk veszik birtokba a helyszíneket. 

A formába hozás főszakaszában egy edzőtábor nagyon fontos lehet, pláne, ha némiképp kizökkent az ilyenkor szokásos életvitelszerű környezetből.  Noha a napi két edzés, és a hőség próbára teszi majd a növendékeket,  az ezzel kapcsolatos kihívásokat aligha lehet elkamillázni a bajnokság kezdete előtt. Szakmai stábunk számos programmal, közösségi eseménnyel és vetélkedővel igyekszik majd fűszerezni a lehetőségeket.  A gyermekek számára meleg étkezés és kiváló szálláslehetőség a hét folyamán végig biztosított lesz.  Többféle edzésforma és módszer előtérbe kerül majd, a kondicionális képességek megalapozása mellett újfajta taktikai elemek is elsajátításra kerülnek majd.  Kapura lövések, keresztmozgások gyakorlása, szélről indított húzások, és döntési helyzetek megoldásával is foglalkozhatnak majd játékosaink. Az egyesület irányelvei alapján a fiatal sportolók kulturális jellegű programokban is részt vesznek,  szükség van ugyanis a kézilabdázás mellett a sokszínű, értékrendet közvetítő nevelésre is. 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. DEAC
6. MVFC Berettyóújfalu
7. TFSE-Tent Budapest
8. Á Studió Nyíregyháza
9. Vehir.hu Futsal Veszprém
10. Rubeola FC
11. Újpest FC
12. Magyar Futsal Akadémia
Go to top