A sportíjászat amolyan látens mostohagyermeke a honi sportéletnek, még akkor is, ha az elmúlt időszakban egyre több jelet ad magáról.  Egy szakág népszerűségének megállapításához bonyolult összetevős egyenlet szükséges, nagy általánosságban azonban elmondható, hogy az egyéni sportok többsége nehezen fújja a passzát szelet a látvány-sportok árnyékában. Molnár József sikereit nehéz lajstromba venni, több ízben bizonyult Európa legjobbjának, míg Tomsics Balázs az elmúlt időszak igazán felemelő eredményeivel büszkélkedhet. A két íjászt sok minden összeköti, azonban az osztrák Attergauban szerzett Európa-bajnoki érmek a közelmúlt nagy szenzációinak számítanak, kiváltképp, mert a két verseny egyéni eredményei a Haladás VSE íjászszakosztályának égisze alatt történtek. Az IAA által szervezett kontinensviadal némiképp reflektorfénybe helyezte a sportágat, és az aranyérmet szerző Molnár Józsefre, valamint az ezüstöt bezsebelő Tomsics Balázsra méltán lehetünk büszkék. Eredményeik önmagukért beszélnek.  A tapasztalatokról, a színfalak mögötti hátteréről, a felkészülésről és a jövőbeli perspektívákról adott exkluzív interjút a frissen érmet szerző íjászpárosunk a Haladás VSE hivatalos honlapjának.

Első szavakat gratuláció kell, hogy kövesse, hiszen mindketten remekül teljesítettetek a legutóbbi kontinensviadalon! Hogyan éltétek meg belülről a versenyt, mi vezetett a sikeres eredményekhez?

Molnár József: Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy ezen az Európa-bajnokságon 3D-s célpontok voltak, azaz erdős- mezős területen, kvázi terepviszonyok között kellett teljesítenünk huszonnyolc célra.  A maximum lőtávolságon belül különféle állatok vannak kihelyezve, és szolgálnak célpont gyanánt. Nyilván a megfelelő testrészen történő találat adja a számolás alapját.  Ezen a versenyen a pálya nem volt éppenséggel nyeretlen kétéveseknek való, hiszen a terepviszonyok meglehetősen nagy kihívást jelentettek a lövészek számára, az osztrák pályák amúgy is híresek nehézségükről. Komplikált feladatot jelentenek tehát a sportolók számára.

Éles differencia van a pályákat tekintve a különféle helyszínek között vagy zömében egy kaptafára épülnek fel az Európa-bajnoki tornák?

Molnár József: Nyilvánvalóan van differencia, és ez helyszínenként azért számottevő is lehet. A magyar versenyzők három szervezet égisze alatt indulnak versenyen, ennél a három nemzetközi szervezetnél aktívak.  A World Archery kieséses, amolyan kvalifikációs versenynek tekinthető.  Minden ország első három helyezettje jogosult az indulásra.  Van egy magas kvóta, amit teljesíteni kell, ezt mi íjászok úgy hívjuk, hogy úgynevezett négy első osztályt kell teljesíteni.  A fenti sorba beleillő nemzetközi szervezet az IFAA, amelyik székhelyileg dél-afrikai illetőségű.  Az IFAA versenyei lőlapos rendszerű „vetélkedések”, és 3D is van, jelentős különbség azonban, hogy ezeken a versenyeken a lőtávolság duplája, ergo 55 méterig lövünk. A harmadik nemzetközi szervezet pedig az IAA (International Archery Association), ami bármilyen hihetetlen egy magyar kötődésű szervezet. Az osztrák Európa-bajnokságon az IAA által organizált versenyen vettünk részt.  Mindhárom nemzetközi szervezet, melyben a magyarok érdekeltek rendez világbajnokságot és Európa-bajnokságot is egyaránt.  Kétévente van kontinensviadal, illetve ugyanebben az intervallumban találkoznak a világ legjobbjai is.  Rendszeresen vannak versenyek, ezek nemzetközi szintűek. Az Olimpián egyébként pedig pályaíjászat van.

Tekintve, hogy a sportág számára igazán az olimpiai szereplés hozhatja el idehaza a releváns előretörést, felmerül a kérdés, hogy a közeljövőben van e hasonló szereplésre esély?

Tomsics Balázs: Nem csak azért mert kézenfekvő válasz, hanem azért is, mert az embernek a realitás talaján kell állni, azt gondolom jelenleg ez elérhetetlen távolság.  A pályaíjászat sok tekintetben más kávéház, és mivel olimpiai szám, ezért a nagy nemzetek egy része jobban rá van állva.  Ez főként a felkészülési lehetőségek, a financiális háttér, a sportszakmai múlt, és még sok egyéb más függvénye.  Azt gondolom ez egy messzi távlat, ami jelenleg nem tekinthető célkitűzésnek.  A közeljövőben nem ezen a területen szeretnénk versenyezni.

A támogatottság kérdését hogyan kell elképzelni? Feltételezem az íjászat kapcsán nem beszélhetünk olyan tekintélyes összegekről, mint amik más sportágak háza táján megfordulnak. Lehet azt mondani, hogy alulfinanszírozott a szakág?

Molnár József: Jó a kérdés, mert ezen a területen elég lényeges differenciák vannak.  Egy egyszerű diplomatikus szemléltetéssel rávilágítanék a dolog lényegére. A dublini világbajnokság során három magyar versenyző volt, jobbára, mint egyének vették részt a viadalon. Ehhez mérten az amerikai csapat megközelítőleg negyven főből állt.  A delegációban kapásból három edző, erőnléti edző, pszichológus és gyúró is volt.  Egy ilyen financiális háttérrel rendelkező szakmai stábbal szemben nehéz birokra kelni.  Ez még a magyar íjászsport jövője, hogy ezekkel a nemzetekkel valamilyen szinten fel tudjuk venni a versenyt.  Nyilván nem az amerikaiakra vagy éppenséggel az élen járó nyugat-európai országokra gondolok, de ebben a tekintetében azért jócskán a középmezőny mögött kullogunk. Persze meg kell becsülni azokat a lehetőségeket is, amiket most kapunk. Nem szabad telhetetlennek lenni, de jó, ha az ember tisztában van a realitással.

Tomsics Balázs: Igen, ez meglehetősen nyilvánvaló, hogy ezekkel a büdzsékkel nem vehetjük egy kalap alá a miénket.  Példának okáért ahhoz, hogy létrejöjjön a mostani Európa-bajnoki szereplésem szükség volt a Haladás szakosztályának és a munkahelyemnek támogatására is.  A sportíjászatot jelenleg munka mellett csináljuk, ugyanis sok más sportággal szemben ez nem tekinthető biztos megélhetési forrásnak.  Egy íjásznak idehaza szinte mindig két munkahelye van: egy ahol a betevőjét keresi, egy pedig a sportíjászat maga.  Természetesen ezt nem panaszkodásként mondjuk, hanem ez egyfajta élethelyzet, amivel számolni kell annak, aki erre a sportra adja a fejét.  Az egyéni sportok esetében amúgy is nehéz igazán kiemelkedni, pláne ha az adott szakág nem vádolható magas népszerűséggel.

Ha már a népszerűségnél tartunk…..Mi az, ami vonzóvá teheti a sportíjászatot a csemetéit mozgásra sarkalló szülők számára?

Molnár József: Én azt gondolom, hogy jó döntés, ha valaki az íjászat mellett tör lándzsát. Egyfelől, mert ez nem egy úgynevezett kontaktsport, tehát aránylag szűk a sérülések lehetősége, másfelől pedig kifejezetten előnyös, hogy kortalan tevékenységnek nevezhetjük. Nemtől és életkortól függetlenül bárki űzheti, míg ezt bizonyos érettség után is rendkívül magas szinten lehet teljesíteni. Az sem elhanyagolandó tényező, hogy a legtöbb élsport fizikailag nyomot hagy a versenyzőkön, és ma már sokan pedzegetik a negatív egészségügyi hatásokat is.  A sportíjászatra ez nem annyira jellemző, és azt sem szabad elfelejteni, hogy természetben űzik.  Bátran ajánlható tehát mindenki számára.

Alapvetően akkor egy mentális sportról beszélhetünk?

Molnár József: Igen, túlnyomórészt mentális alapokon nyugszik, bár egy ilyen nagyobb kaliberű versenyre való felkészülés nyilván fizikai erőfeszítéseket is igényel.  A hétköznapok folyamán az edzések alatt is előtérbe kerül a fizikai ráhangolás, illetve a mozgás, egyik sportág sem mentesíthető ez alól.  Szerencsésen úgy fogalmaznék, hogy a kettő koktélja, nagyobb súllyal azonban a mentális oldal érvényesül.

Rutinos versenyzők vagytok, nem csak hazai, hanem nemzetközi szintéren is.  Mik a tapasztalatok, melyik korosztály ér oda leginkább a végelszámolásnál?

Tomsics Balázs: Ez versenyfüggő, de általánosságban leszögezhető, hogy főként az idősebb korosztály tud rendszeresen éremeséllyel indulni. A rutin, a tapasztalat ezeken a versenyeken aranyat érhet.  Természetesen az íjászat esetében is gyakran borul a papírforma, megannyiszor fiatalabbak is odaférnek a dobogóra, de hosszútávon általában a versenytapasztalat billenti el a mérleg nyelvét. Egy-egy kiugró eredmény mindig adódik, de permanensen és rendszeresen jó teljesítményre az idősebb korosztály képes. Legalábbis a tapasztalataink ilyen irányba mutatnak.

Mennyire számít kihívásnak vagy adott esetben megterhelőnek egy kontinensviadal?

Molnár József: A nagyobb versenyeken a terepviszonyok nem számítanak egyszerűnek, és a lőtávolságok is tekintélyt parancsolóak, mindezt fokozza az alapvetően remek kvalitásokból álló mezőny is.  Hozzáteszem, a magyar versenyeken is kiváló ellenfeleink vannak, egyszóval nincs olyan égbekiáltóan nagy szakadék sportszakmailag a versenyzést illetően. Nyilván a körülmények mások.  A felkészülés vége és maga a verseny az, ami megterhelőbb, hiszen az utolsó hetek a fokozott edzésmunka jegyében telnek.  Naponta ez több órát jelent, a formaidőzítést pedig a végére kell kihegyezni.  Meghatározott edzésterv alapján haladunk, de a többletmunka az esetek többségében mindig megtérül.  Magasabb szinten nagyobb hozzáadott érték nélkül nem igazán lehet sikeres az ember.  Nyilvánvalóan ez lemondással jár, és ezt mindig mérlegelni kell, de azt gondolom a sportolók esetében ez természetes folyamat.  Végső soron a siker fontos tényező, de maga a sportág szeretete lendíti át az embert a dolgos hétköznapokon.

Az élsporttal szemben egyre több és kemény kritika fogalmazódik meg, nem csak az egészségre gyakorolt hatása, hanem a doppingszerek masszív jelenléte miatt is.  Ez utóbbi azért jelentősen megosztja a közönséget. Az íjászat magas szinten fertőzött lehet a doppinggal?

Molnár József: Nehéz kérdés, mert a sportág jelenét ismerve nem igazán találkoztunk még olyan esettel, amely dinamitot robbantott volna ilyen téren.  Az a helyzet, hogy a sportíjászat véleményem szerint a tiszta sportágak világát gyarapítja, bár a manapság az ilyen kérdéseket mindig óvatosan kell kezelni.  Nyilván a teljesítménysportágak jobban ki vannak téve ennek, és ennél fogva az íjászatra nem jellemző a tiltott teljesítményfokozók használata. Az biztos, hogy a nagyobb versenyeken rendszeres az ellenőrzés, a szakemberek mindent megtesznek a tiszta verseny érdekében. Nekünk, sportolóknak mindig kell számítani ellenőrzésekre, mi is több ízben átestünk már ilyesmin.  Nagyon rosszat tenne a sportág megítélésének, ha ilyen dolgok történnének. Szerencsére hasonlóról nem beszélhetünk. A sportszerű versenyzés az íjászat védjegye, nem szabad, hogy ez változzon.

A Haladás VSE íjászszakosztálya mennyiben jelent előrelépést a versenyeredményeitek szempontjából?

Tomsics Balázs:  Köszönettel tartozunk a Haladásnak, illetve a munkahelyünknek is,  hiszen ebben a sportágban mindenféle támogatás jól jön.  Legyen szó anyagi jellegűről vagy éppenséggel médiatámogatásról.  A fiataloknak is sokat jelent, ha szervezett keretek között és normális körülmények között végezhetik az edzésmunkát, készülhetnek fel.  A Haladásnak ebben elévülhetetlen érdemei vannak.

Molnár József:  A Haladás egy nagy brand, egy ismert márkanév, amire felkapják a fejüket az érdeklődök.  A szervezett keretek között történő munka nagyon fontos, és az is, hogy ez továbbra is dinamikusan épüljön illetve fejlődjön.  Az íjászat népszerűségét fel kell támasztani, hiszen alapvetően nálunk ennek nagy hagyománya van, és ennek ellenére még nem érte el azt a szintet, ami kívánatos volna. A Haladás égisze alatt tudtunk előbbre lépni, és ezt értékelni kell.  A jövőben is szeretnénk a szakosztály számára egyre több versenyeredményt szállítani, amivel remélhetőleg nem csak a sport, hanem a Haladás népszerűségét is tovább tudjuk növelni.

A kiváló eredményekkel rendelkező versenyzők ázsióját további növeli a tény, hogy sportsikereiket gyakorlatilag munka mellett érik el. A vasi íjászok tehát már beléptek egy kapun, az éhségük azonban továbbra is csillapíthatatlan.  A három egyéni Európa-bajnoki  és csapatérmekkel záruló viadal eredményeit átmentenék a jövőre is. Molnár Józsefék a szlovéniai terepíjász Eb-n is villantanának, és ne legyen kétségünk, meg is teszik majd.  A kérdés csak a végállomás. Vajon meddig jutnak legjobbjaink zöld-fehér színekben?

Szerző: Antal Ádám/Haladás VSE Fotó: Berényi Péter, Takács Gergő/Haladás VSE