Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk nagy csatában szenvedett 2-3-as vereséget a pontvadászat 14. játéknapján. Péter Ábrahám góljával ugyan vezettünk, a hazaiak fordítása után pedig Szakály Benjámin révén egalizáltunk, a harmadik bekapott találatra azonban már nem tudtunk válaszolni.

Az őszi idény utolsó előtti fordulójában Rábapatyra látogatott együttesünk. A mieink továbbra is nagyon nehéz helyzetben voltak, a betegséghullám hetek óta írja felül Szenczi Imre lehetőségeit a keretet illetően. Ennek ellenére is remekül kezdtük az összecsapást, a 11. percben Péter Ábrahám góljával megszereztük a vezetést (0-1), majd a következő találatunkat sajnos érvénytelenítette a játékvezető, és egy ziccert is hibáztunk. A 27. percben egy kétperces rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy egyenlíteni, majd 2-1-re vezetni tudjon ellenfelünk, de nem sokkal később Szakály Benjamin révén ismét döntetlen volt az állás (2-2), végül ezzel az eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész meglehetősen hektikus, hullámzó játékot hozott. A küzdőszellemmel, hozzáállással ezúttal sem volt gond, de kevés igazán komoly helyzetet tudtunk kialakítani, többször pedig szervezetlenek is voltunk. A 73. percben aztán pontrúgáshoz jutott riválisunk, melyet nem sikerült kivédekeznünk és újra lépéselőnybe került a Rábapaty (3-2). Erre már nem volt válaszunk a lefújásig, így pont nélkül ért véget számunkra a párharc.

November 20-án, szombaton az a Szentgotthárd gárdája érkezik Szombathelyre az őszi szezon utolsó fordulójában, amely legutóbb 3-2-re legyőzte a címvédő Sárvár együttesét.

Szenczi Imre, vezetőedző: „Hetek óta kényszerű személycseréket kell végrehajtanunk a keret összeállításában, egy játékos felépül, kettő kiesik. Emiatt képtelenek vagyunk visszatalálni a saját játékunkhoz. Az nagyon jó, ha látványos játékkal tudunk mérkőzéseket nyerni, de meg kell tanulnunk gyengébb teljesítmény mellett is pontokat szerezni, még az ilyen nehéz helyzetekben is, amely most sújtja a csapatot. Valahogyan megpróbáljuk összeszedni magunkat az utolsó őszi fordulóra, hogy kozmetikázni tudjuk az elmúlt hetek eredményeit, illetve eredménytelenségét”

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 14. FORDULÓ

RÁBAPATYI KSK – HALADÁS VSE-ZANATI SE 3-2 (2-2)

HALADÁS VSE-ZANATI SE: Luisser Márk - Buzás László, Baumgartner Bálint, Varga Csaba, Perger Dániel (Nagy Bence 82') – Szakály Benjámin (Németh Gábor 74') Szőts Máté, Péter Ábrahám - Iván Gergő, Szenczi Bence, Ferencz Zoltán

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Piros Dominik (27’), Csonka Dániel (28’), Horváth Kevin (73’), ill., Péter Ábrahám (11’), Szakály Benjámin (34’)

U19-es együttesünk magabiztos játékkal aratott fölényes győzelmet Rábapatyon.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY U-19 14. FORDULÓ

RÁBAPATYI KSK – HALADÁS VSE-ZANATI SE 0-8 (0-2)

Gólszerzők: Páter Róbert 2 (22’, 55’), Baán Máté (33’), Kiss Patrik (60’), Malomsoki Milán 2 (70’, 90’), Fekete Kornél (78’), Molnár Tamás (87’)
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Aramis SE 15
2. Futsal Veszprém 12
3. MVFC Berettyóújfalu 12
4. DEAC 10
5. SG Kecskeméti Futsal 10
6. Haladás VSE 7
7. Újpest FC-220VOLT 4
8. Nyírbátori SC 3
9. A Studio Nyíregyháza 3
10. Magyar Futsal Akadémia 3
11. ELTE-BEAC 1
12. Rubeola FC 1
Go to top