A hétvége vitathatatlanul legnagyobb atombombája, hogy Magyar Kupa győztes lett futsal együttesünk, méghozzá nem is akárhogyan.  A kiváló szakmai munka beérett, a csapat ellenállhatatlanul játszott végig a sorozatban, a döntő pedig csak hab volt a tortán. Röplabdásaink sem tétlenkedtek, szombaton magabiztos diadalt arattak ellenfelük ellen, míg kézilabdás csapatunk idegenben győzött a Marcali otthonában.  A nagypályás labdarúgó csapat is erőt mutatott, nagyon simán győzte le a fontos riválisnak számító Vasas együttesét.  Semmi kétség, a Haladás hétvégéje volt a mostani.

Futsal


Hatalmas ünnepléssel vehette tudomásul a város, hogy a Haladás élvonalbeli futsal csapata vasárnap este Nyíregyházán megnyerte a Magyar Kupát.  Önmagában már az is nagy skalpnak számított, hogy a pénteki nap folyamán az elődöntőben a bajnokság listavezetőjét, a jó erőkből álló Berettyóújfalut búcsúztatta a szombathelyi alakulat.  A fináléban már jóval kevesebb kérdőjel maradt, hatalmas erődemonstrációt tartott Turzó József gárdája.  A történelmi siker nagyon fontos elismerés a hamarosan száz éves egyesületnek, a futsal szakosztálynak pedig nemkülönben, hiszen évek óta kiváló munka folyik.  Nyíregyházán a csapat első ízben emelhette magasba a hőn áhított trófeát.

Magyar Kupa, döntő

Swietelsky- Haladás VSE –Rubeola FC Csömör 7–1 (Öreglaki 8., Sousa 11., 36., Hajmási 24., 32., Dróth 35., Sipos 40. ill. Nehéz 27.)

 

Röplabda


Hamar kipiálta a kötelező házi feladatot női röplabdacsapatunk, bár ezen a szinten már egyáltalán nincsenek könnyű mérkőzések Mucsi Péter tanítványai számára. A lányok felszabadultan, leleményesen játszva végig ellenfelük fölé nőttek, relatív könnyen vették az akadályokat.  Három sima játszmában,  nagyon stabil védekezéssel és ötletes támadássokkal korán maguk javára fordították a találkozót Halis amazonjaink. A kiváló formát futó csapat mérkőzéseire egyre többen kíváncsiak, ami persze  az alsóházban elért eredmények tükrében egyáltalán nem számít csodának.  Értékes győzelem volt, kiváló körítéssel.

NB I-es női röplabda-mérkőzés

Hungast-Haladás Szombathely-Palota RSC 3:0 (14, 12, 9)

Haladás: Bagyinka 2, Reljic 1, Wruck 9, Kalman 5, Runjic 11, Paradzik 4. Csere: Zoltán (liberó), Farkas (liberó), Bokor 7, Kinser 8, Horváth D., Csóka. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter

 

Kézilabda

A tét miatt nagy nyomás alatt játszott, ám mindvégig a kezében tartotta a mérkőzést a Haladás női kézilabdacsapata a házigazda Marcali ellen.  A vendéglátóknak a felzárkózásra sem volt esélye, a végelszámolásnál fontos két pontot a Haladás zsebelhette be.  Együttesünk a szezonban megszokottól jóval kevesebb gólt kapva, kiváló iramot diktálva, sok könnyű találatot szerezve megérdemelten győzött idegenben is.  A siker kulcsa elsősorban a csapategység és az egymásért való küzdeni tudás volt.

NB I/B női felnőtt nyugat

Marcali VSZSE- Szombathelyi Haladás  25:37  (10:16)

Szombathelyi Haladás:  Putz,   Simsik 9, Kozma 6, Szabó J. 3,  Kaposvári 2,  Baranyai 1,  Sebestyén 5
Csere:  Márkus, Dudora,  Guttyán 1,  Takács I. 6, Gerencsér 2, Kiss 2, 
Edző: Berendi Antal,  Kovács László

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top